RETRO RÁDIÓ

"Remélem, nem túl súlyos" - Marco Rossi játékosa veszélybe került

HWK
Szerző
HWK
Létrehozva2023. 10. 28. 17:45

Három hét kihagyással számolhat a magyar labdarúgó-válogatott kulcsembere, Sallai Roland.

Az SC Freiburg szombati közlése szerint "a következő hetekben" nem állhat a csapat rendelkezésére Sallai Roland, aki csütörtökön a labdarúgó Európa-liga topolyai mérkőzésén sérült meg. Édesapja, Sallai Tibor szerint három hét kihagyással lehet számolni.

Marco Rossi Fotó: Szabó Miklós

A magyar válogatott támadó kezdőként lépett pályára a vendégeknél Topolyán, de csak bő húsz percet játszott. Egy jobbról érkező szabadrúgásnál a hosszú oldalon a kapu mellé fejelt, majd túlfutott az alapvonalon és a bal combját fájlalta, azután pedig le is kellett cserélni.

A német klub szombaton a Facebook-oldalán közölte, hogy izomszakadás történt, és "a következő hetekben" nem léphet pályára Sallai. Édesapja, Tibor az M1-nek azt mondta, a sérülés "három hét kiesést jelent körülbelül, ami veszélyezteti a válogatott szereplést is". Vagyis Marco Rossi szövetségi kapitány újabb rossz hírt kapott, hiszen korábban Varga Barnabás is kidőlt, illetve Orbán Willi játéka, illetve formája is kérdéses lehet novemberben.

A profi világban sajnos ez előfordul. Mondjuk, Roland már annyira megerősödött, hogy ezt tudja kezelni. Biztos vagyok benne, hogy kellemetlenül érintette ez a sérülés, mert jó formában volt, meg van. Biztos vagyok benne, hogy lelkileg is kicsit zavarja a sérülés, mert szereti ezt a sportot és imád játszani.

A magyar válogatott - amely a G csoportban az élen áll az Európa-bajnoki selejtezőben - legközelebb november 16-án lép pályára a bolgárok ellen Szófiában, majd 19-én zárja a sorozatot itthon a montenegróiakkal szemben.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.