TÜZELŐÁLLÁS

Szerző ML

Létrehozva: 2023.10.19.
Módosítva: 2023.10.19.

Az Év Sportolójából az újabb botrányos visszalépésig – így alakult eddig Milák Kristóf éve

Bár október elején még arról volt szó, hogy Milák Kristóf a budapesti Világkupán újra versenyez, kedden kiderült, hogy a nagy visszatérés továbbra is várat magára. Januárban még az Év Férfi Sportolójának választották az olimpiai bajnok úszót, azóta viszont nagyot fordult a kocka.

Hiába a korábbi ígéret, Milák Kristóf végül mégsem indul az október 20-22. közötti budapesti úszó Világkupán. A hírt a 23 sportoló edzője, Virth Balázs jelentette be.

Milák Kristófnak a pillangó "kötelező", de jobban izgatja a gyorsúszás
Nem tartotta be ígéretét Milák Kristóf, továbbra is késik a visszatérés Fotó: Derencsényi István  / musz.hu

Kedden Kristóf közölte velem, hogy egyelőre nem akar versenyezni. Csak akkor szeretne indulni versenyen, ha olyan állapotba kerül, hogy ennek van értelme. Ezzel messzemenőkig egyetértek 

nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Virth Balázs. Sós Csaba szövetségi kapitány eddig optimistán beszélt az úszó jövőjéről, most azonban nála is változott a helyzet. A szakember bizonytalan Kristóf jövőjével kapcsolatban.

Nem mondhatom, hogy örülök a bejelentésnek, sőt egyre inkább elbizonytalanodok a jövőt illetően

 – mondta a Borsnak Sós Csaba.

„Ha hetekkel ezelőtt teszi fel azt a kérdést, hogy esetleg benne van a pakliban, hogy Kristóf kiszáll, befejezi az úszást, akkor azt válaszolom, hogy ez elképzelhetetlen számomra. Nos, most megkérdezte, én pedig annyit mondhatok, aggódok!”

Sós Csaba szerint – mivel hosszú már a kihagyás – valamit rendbe kell tenni Kristóf körül, mert kifutnak az időből, és a párizsi álmok, ha vannak még ilyenek, szertefoszlanak.

Milák az idei évet a csúcson kezdte, január 10-én az Év Férfi Sportolójának választották. Ezt követően még az áprilisi kaposvári 125. országos úszó bajnokságon is úgy tűnt, minden rendben, a versenyek április 22-én fejeződtek be, négy aranyat és két ezüstöt szerzett.

Június 21-én viszont jött a drámai hír, amikor is az olimpiai bajnok bejelentette, hogy visszalép a fukuokai vizes világbajnokságtól mentális problémák miatt. Ezt követően eltűnt a nyilvánosság elől, augusztus 2-án, a MOL Pályán kívül című podcastjében jelentette be, hogy szeptember 4-én visszatér az uszodába. Ezt az ígéretét betartotta, ám az október 2-án tett kijelentését már nem, itt mondta el, hogy 200 pillangón ugyan még nem, de más versenyszámokban megméretteti magát a Világkupán.

A mostani nagy bejelentés előtt október 12-én szintén felkavarta az állóvizet azzal, hogy kijelentette, hogy csak a párizsi olimpiára koncentrál jelenleg, más versenyek nem igazán izgatják. Itt tart jelenleg a Milák-hullámvasút, ami az elmúlt hónapokban inkább csak lejtmenetbe tartott, kérdés, össze tudja-e magát újra szedni a 23 éves klasszis sportoló.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

travelo.hu

A Yellowstone Nemzeti Park egyik forrásba esett egy férfi, esélye sem volt a túlélésre

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Óriási magyar siker a Felvidéken, 124 éves álom vált valóra

TÜZELŐÁLLÁS

Hónapok óta erre vártak Szoboszlaiék, jön a botrányos visszavágó

TÜZELŐÁLLÁS

„Nagyra van magával” – a legenda szerint ő a Liverpool legönzőbb játékosa

TÜZELŐÁLLÁS

„Az elmúlt két nap nem volt egyszerű" - óriási tétért játszik a magyar válogatott