RETRO RÁDIÓ

Milák Kristóf ultimátumot kapott, ez az utolsó esélye

sk
Szerző
sk
Létrehozva2023. 08. 02. 18:30

Edzője megszólalt a világbajnokságot mentális okok miatt kihagyó nagy bajnokról.

A nyár egyik szomorú bejelentése volt, amikor Milák Kristóf közölte, kihagyja a fukuokai vizes világbajnokságot. Olimpiai-világ és Európa-bajnok úszónk azzal indokolt, nem érzi magát mentálisan olyan állapotban, hogy az általa elvárt eredményeket hozza. Azóta konditeremben készül, uszodába nem jár.

Milák Kristóf
Milák Kristóf / Fotó: Szabó Miklós

Egyelőre az edzője, Virth Balázs sem látja kristálytisztán, mit hoz a jövő, egyben azonban biztos. Megadta azt a dátumot, amikor Kristófot az uszodába várja.

Találgatásokra vagy mások feltételezéseinek a cáfolatára semmiképpen sem vállalkoznék, sőt nagy titkaim sincsenek. Csak azt mondhatom, hogy megállapodásunk szerint szeptember 4-én reggel visszavárom a Duna Arénába Kristófot, és ott majd megbeszéljük, hogy miként tovább. Ha akkor újraindul a közös munka, bőven marad időnk az olimpiai felkészülés feladatainak elvégzésére

 - mondta Virth Balázs a Magyar Nemzetnek.

A szakember azt mondta, jelen helyzetben maga sem tartja a kapcsolatot az úszójával.

Ha Kristóf úgy érezte, hogy a nyaralás, a kikapcsolódás és a feltöltődés fontosabb számára az edzéseknél, és az a vágya, hogy senki se piszkálja vagy háborgassa, akkor ez rám is vonatkozik, aki az uszodai környezet szerves része vagyok. Biztos nyomós oka volt annak, hogy elengedte a világbajnokságot, de ha eddig jól megértettük egymást, akkor feltételezem, hogy a jövőben sem lesz másképpen

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.