Létrehozva: 2023.09.08.

„Ne igyon többet, aki…” – Beszólt Szoboszlainak az angol futballsztár

A Manchester United és a Liverpool ikonjánál elszakadt a cérna, amiért Szoboszlai Dominikot máris Steven Gerrardhoz hasonlítják és világklasszisnak nevezik. Rendesen megmondta a véleményét.

Szoboszlai Dominik liverpooli remeklése láttán a szurkolók és a sportsajtó egymásra licitálva dicséri a nyáron 70 millió euróért (27 milliárd forint) vásárolt 22 éves magyar középpályást. Az angol Premier League meccsein nyújtott teljesítménye, és a legutóbb az Aston Villának lőtt gólja után szinte mindenütt új Steven Gerrardként emlegették – nem csak a korábbi közönségkedvencével megegyező 8-as mezszáma miatt. Ez az összehasonlítás ugyanakkor nem mindenkinek tetszik: „Stevie Wonder” korábbi liverpooli csapattársa, Paul Ince például felkapta a vizet.

Ince szerint Szoboszlai nagyon jó, de ő sem lehet új Gerrard
Ince szerint Szoboszlai nagyon jó, de ő sem lehet új Gerrard     Fotó: AFP

A leginkább korábbi csapata, a Manchester United ászaként világhírűvé vált, 53 angol válogatottságig jutott egykori középpályás elmondta a véleményét azokról, akik Szoboszlait már Gerrardhoz hasonlítják, és arról is, hogy az ifjú magyart szabad-e már világklasszisnak nevezni.

Ha bárki is Steven Gerrardhoz hasonlítja a Liverpool középpályásait, annak távol kéne maradnia a bároktól és abbahagyni az ivást. 

Sosem lesznek már olyan játékosok, amilyen Steven volt. Sosem lesz már új Stevie G., Patrick Vieira, Roy Keane. Ilyenek már nem léteznek sehol. Stevenben minden megvolt, és senkit nem hasonlíthatsz hozzá. Játszottam Gerrarddal és ellene is, ő a valaha volt egyik legnagyobb játékos – mondta a most 55 éves Ince egy fociblogon megjelent terjedelmes interjúja részeként.

A legutóbb az angol másodosztályú Reading edzőjeként dolgozó futballszakember arról is megmondta a magáét, hogy Szoboszlait máris világklasszisnak nevezik.

– Az én időmben évtizedekig kellett jól játszani, mielőtt világklasszis lettél, manapság három-négy jó meccs után ezt mondják valakire. Ez nem így működik. Főleg nem az én szememben – fejtegette Paul Ince, megfeledkezve arról, hogy Szoboszlai ifjú kora ellenére nem idén júliusban, az Anfield Roadon kezdett futballozni: nevet szerzett magának már a német Bundesligában (az RB Leipzig játékosaként), és a magyar válogatott vezéreként is felhívta magára a világ figyelmét.

A kép teljességéhez hozzátartozik, hogy bár Ince túlzásnak tartja a hozsannázást, ő maga is remek labdarúgónak tartja Szoboszlait.

– Olyan, mintha már két-három éve a Liverpoolban játszana – dicsérte a magyar focistát, különösen a korához képest, hiszen szerinte még hat-hét évig tovább is fejlődhet.

 

origo.hu

Döbbenetes előtte-utána fotót mutatott a magát szörnyeteggé plasztikáztató ukrán modell - kép

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

life.hu

Megdöbbentő bejelentést tett Harry herceg a beteg Károly királlyal kapcsolatban

hirtv.hu

Bayer Zsolt bemutatta a Magyar Péter-féle korlátozás „legfontosabb” eszközét + videó

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

vg.hu

Mágneses vihar: Ausztriától Kínáig észlelték a sarki fényt – szombat este is érdemes lesz az égre nézni

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lehetetlen IQ teszt: zseni vagy, ha meg tudod oldani

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„A bajnokcsapat ellen lehet javítani" - A Fradi ellen feledtetnék a súlyos verést

TÜZELŐÁLLÁS

140 emberéletet követelt már: Ralf Schumacher félti a fiát a gyilkos pályától

TÜZELŐÁLLÁS

Fegyverrel ijesztett a rosszalkodó gyerekekre a zakkant MMA-harcos - Videó

TÜZELŐÁLLÁS

Döntött az MLSZ a viperás balhéról: senki nem úszta meg - Videó