RETRO RÁDIÓ

Koppant a Real Madrid, de nem mond le Szoboszlairól

MM
Szerző
MM
Létrehozva2023. 07. 05. 07:00

Spanyol lapértesülés szerint a Real is képben volt Szoboszlai Dominiknál, aki hiába igazolt végül a Liverpoolhoz, a királyi klub továbbra is figyeli.

22 évesen már a világ egyik legnagyobb futballklubjához igazolt Szoboszlai Dominik. Miután a Liverpool az utolsó pillanatban kifizette a 70 millió eurós (26 milliárd forint) kivásárlási árát, hoppon maradt a magyar válogatott középpályás többi kérője. Közülük elsősorban a Newcastle Unitedről esik sok szó, hiszen hetekig befutónak tűnt légiósunk kegyeiért – de spanyol lapértesülés szerint a Real Madrid is koppant.

Szoboszlai (jobbra) tavaly szeptemberben nagyot harcolt a BL-ben Toni Kroos ellen
Szoboszlai (jobbra) tavaly szeptemberben nagyot harcolt a BL-ben Toni Kroos ellen     Fotó: AFP

Tán még meg sem száradt a tinta Szoboszlai liverpooli szerződésének aláírása után, a spanyol királyi klub híreivel foglalkozó Defensa Central arról írt: az angolok azért előzhették meg a Realt, mert a madridiak nem vettek részt licitálásban. Ugyanakkor továbbra is szemmel tartják a magyar tehetség fejlődését, hogy a jövőben szerződtethessék. A cikk emlékeztet, hogy Szoboszlai korábban elmondta, álomszerű lenne számára a Real Madridban játszani.

Szoboszlait a Bild szerint a Real akkori edzője, Zinédine Zidane személyesen hívta föl telefonon 2020 végén, mielőtt tehetségünk Salzburgból a német testvércsapathoz szegődött. Tavaly ősszel aztán már az RB Leipzig erősségeként állta meg a helyét a Real Madrid ellen: a Bajnokok Ligája csoportkörében előbb 2-0-ra kikaptak ugyan a Bernabéu-stadionban, de a lipcsei visszavágón 3-2-re nyertek. A BL-rekorder szintén világhírű olasz sikeredzője, Carlo Ancelotti is elismerően beszélt Szoboszlairól.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.