Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2023.07.10.

Széttárt lábak tiltólistán: palotaforradalom a női tornában

Óriási változások várhatóak a tornagyakorlatok fotózásában.

A Svájci Tornaszövetség (STV) megtiltja a fotósoknak, hogy sokat sejtető képeket készítsenek a tornász lányokról, amikor azok széttárt lábbal hajtják végre a különböző figurákat.

Fotó: AFP

"A tornászok védelmében az STV arra törekszik, hogy ne kerüljenek nyilvánosságra etikailag kifogásolható fotók. Különösen olyan képek, amelyek széttárt lábbal ábrázolják a tornász lányokat"

– olvasható többek között a szakszövetség közleményében, hozzátéve: ha az akciók közben természetesen készülnek is ilyen fotók, azoknak a megjelentetését mindenképpen tiltják, persze sok függ attól is, hogy milyen szögből készült a felvétel.

A Bild szerint hasonló lépésre készül a német szövetség is. 

– Már módosítottuk a fotósok elhelyezését a versenyeinken. A felemás korlátnál például nem készülhetnek képek szemből, hogy elkerüljük a kamerák előtt széttárt lábakat – mondta egy szóvivő, aki azt is elárulta: eddig is az volt a gyakorlatuk, hogy túl kényes felvételek esetén személyesen beszélték rá a fényképészeket azok törlésére.

A sokszoros német bajnok Sarah Voss többször is kifogásolta, hogy a tornászokat apró, szűk dresszben fotózzák a kitekert testhelyzetekben. 

Erre a problémára hívja fel a figyelmet, amikor a lábait eltakaró hosszú szárú szerelésben végzi a gyakorlatokat.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

life.hu

Tom Cruise megdöbbentő gesztust tett Victoria Beckham születésnapján - sosem gondoltad volna róla

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Hónapok óta erre vártak Szoboszlaiék, jön a botrányos visszavágó

TÜZELŐÁLLÁS

„Nagyra van magával” – a legenda szerint ő a Liverpool legönzőbb játékosa

TÜZELŐÁLLÁS

„Az elmúlt két nap nem volt egyszerű" - óriási tétért játszik a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

„Hagyd abba!” – megint kötekednek Liverpoolban Szoboszlaival