RETRO RÁDIÓ

Árulkodó jel, megtalálta Ronaldo utódját a Manchester United

ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2022. 08. 09. 12:20

Sokkoló igazolásra készül a Manchester United, ugyanis bejelentkezett a Bologna támadójáért, Marco Arnautovicért. Cristiano Ronaldo még nagyobb bajba kerülhet.

Kiábrándító vereséggel indította a Premier League új idényét a Manchester United, otthon kapott ki a Brightontól 2-1-re. Az összecsapáson csupán a cserepadról szállt be Cristiano Ronaldo, akinek továbbra is erősen kérdéses a jövője Angliában.

Ezt erősíti, hogy a „vörös ördögök” már új támadó után nézelődnek, és úgy néz ki, Marco Arnautovic személyében konkrét elképzelésük is van. Az osztrák válogatott csatárért már hivatalos ajánlat is érkezett, amit a 33 éves játékos ügynöke és testvére, Danijel Arnautovic is megerősített:

Való igaz, hogy van ajánlat egy ismert klubtól. Kapcsolatban vagyok a Bolognával, hátha megvalósul – nyilatkozta a menedzser.

Arnautovic jól ismeri az angol bajnokságot, ugyanis játszott a Stoke Cityben és a West Ham Unitedben is, összesen 184 PL-találkozón 43 gólt és 37 gólpasszt jegyzett. Tagja volt a 19-szeres olasz bajnok Internazionalénak is, tavaly a Bologna vezére volt, 14 góllal házi gólkirály lett Olaszországban. Az osztrák válogatott mezét 102 alkalommal ölthette magára, 33-szor itt is betalált.

Ugyanakkor a hevesebb vérmérsékletű játékosok közé tartozik, 21 találkozót hagyott ki eltiltás miatt pályafutása során, ebből kiemelkedik a tavalyi Európa-bajnokságon okozott botránya. Az Észak-Macedónia ellen (3-1) megnyert összecsapáson ő állította be a végeredményt, de gólörömével provokálta az észak-macedónokat, ami miatt az UEFA egymeccses eltiltással sújtotta.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.