RETRO RÁDIÓ

Lewandowski visszatért Münchenbe, aljas dolgot tettek vele a szurkolók

ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2022. 08. 02. 17:10

Visszatért Münchenbe a Barcelona friss igazolása, Robert Lewandowski. A támadó hiába kedveskedett ajándékokkal, a szurkolóknak tetszését ez sem nyerte el.

Kilenc évnyi szolgálat után a Barcelona kedvéért otthagyta a Bayern Münchent a 132-szeres lengyel válogatott Robert Lewandowski. A támadó meglehetősen viharos körülmények között távozott, most azonban visszatért a bajor városba.

A lengyel korábban a Bildnek beszélt arról, hogy nem tudta megfelelő körülmények között lezárni a müncheni időszakát, ezért szeretne egyszer visszatérni és méltó módon elbúcsúzni, amire augusztus 2-án sor is került. A 33 éves futballista bement a klub székházába, ahol minden egyes alkalmazottnak ajándékot adott, valamint rendezte viszonyát a Bayern sportigazgatójával, Hasan Salihamidziccal is.

Kifelé menet azonban nem éppen olyan fogadtatást kapott a szurkolóktól, mint amilyeneket szeretett volna. A németek nem tudták megemészteni, hogy a közönségkedvenc nem hosszabbított, ezért, hogy felbőszítsék, a „Hala Madrid” kiáltássokkal „búcsúztatták” Lewandowskit. Vagyis a Barca nagy riválisát, a Real Madridot éltették.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.