Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2021.12.03.

Kiderült, miért volt fasírtban Dárdai és a főnöke – Nyáron, a Balcsin kezdődött

Nem csak a Hertha bukdácsolásán múlt. Kezdettől feszült volt a viszony Dárdai Pál és a nyáron érkezett sportigazgató, Fredi Bobic között.

Dárdai Pál hétfői menesztése előtt hónapokig lógott a levegőben az edzőváltás. Most kiderült: a Hertha bukdácsolásán túl személyi ellentétek is vezettek a magyar tréner távozásához – olvasható a Bors pénteki számában.

Dárdai menesztése nyár óta csak idő kérdése volt (Fotó: AFP)

Noha évekig csapattársak voltak a Herthában, kora nyártól feszült volt az új sportigazgató, Fredi Bobic és Dárdai Pál kapcsolata. A Sport Bild értesülése szerint konkrét ütközőpontok vezettek a magyar futballedző menesztéséhez.

Emiatt még az is benne van a pakliban, hogy – bár ezt az egérutat mindvégig fenntartotta magának – Dárdai nem tér vissza az utánpótlásba (erről tavasszal egyeztetnek).

1. Nem érték el a Balcsin

A bennmaradás után Dárdai úgy utazott haza nyaralni, hogy nem tudta, Bobic leváltja-e az új szezonra. A balatoni pihenést a munkától mindig elválasztó edzőt csak harmadik próbálkozásra érte el telefonon új főnöke, amikor Suat Serdar szerződtetéséhez volt szükség a beszélgetésükre.

2. Nem húztak egy irányba

Dárdai többször célzott arra, hogy a nyugodt csapatépítés kedvéért az utóbbi évekkel ellentétben minél kevesebb változást szeretne a játékoskeretben. Bobic mégis tíz új focistát hozott – aztán azt kérte számon a döntésekből kihagyott edzőn, hogy a friss igazolások nem fejlődnek a keze alatt.

3. Régóta keresték az utódját

Sajtóhírek szerint Bobic már hónapokkal ezelőtt Dárdai helyére hívta Edin Terzicet és Domenico Tedescót, de egyikükkel sem tudott megegyezni a folytatásról.

Ezek a pletykák természetesen eljutottak Dárdaihoz is, ami aligha segítette a zökkenőmentes közös munkát.

4. Szerencsétlenül nyilatkozott

„A Hertha régóta keres nagy edzőt. Pál kicsi edző, kedves edző, kisegít, amíg kell. Ha érkezik nagy edző, Pál visszatér az U16-os csapathoz” – reagált Dárdai sértetten az edzőkeresésről szóló hírekre már augusztus végén, a Bayern elleni 0-5 után. Bobic bosszúsan azt mondta erre, hogy már ezért repülnie kellett volna.

5. Nem védték az eredmények

Mindez persze belefért volna, ha a csapat jó játéka és eredménysora felülírja a feszültségeket, de a jelek szerint – miként 2019-es első távozása óta négy utóda – most Dárdai sem tudta összekapni a Herthát. A csapat 13 forduló után 14 ponttal a 14. a tabellán, egy pontra az osztályozós 16. helytől.

Többségben a Dárdai-pártiak

A Hertha-szurkolók többsége nem a magyar edzőt hibáztatta volna a csapat vesszőfutásáért. A berlini BZ felmérésében a válaszadók (tegnapig mintegy 9 ezren voksoltak) 54 százaléka foglalt állást úgy, hogy rossz döntés volt az edzőváltás.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek