„Kellemetlen fickó” – kipakolt Michael Schumacherről a hajdani rivális

Nem beszélt mellé a hajdani sztárpilóta. Ő már régi motoros, pontosabban autóversenyző volt, amikor Schumi berobbant a Forma-1 mezőnyébe.

1991-ben tűnt föl a Forma-1-ben a későbbi hétszeres világbajnok Michael Schumacher. A német pilóta gyorsan felkavarta az állóvizet – ami persze nem tetszett az akkori nagymenőknek.

Berger (balra) és Schumacher 1999-ben – nem voltak mindig ilyen jó viszonyban
Fotó: AFP

Gerhard Berger akkoriban már rutinos versenyzőként a McLarennél volt Ayrton Senna csapattársa, mielőtt még visszatért volna a Ferrarihoz. Az osztrák F1-sztár elmondása szerint a Jordan, majd a Benetton újonca láttán rögtön látták, hogy Schumi óriási tehetség. Riválisként ennek megfelelő volt az első reakciójuk is.

„Michael és én eleinte ki sem állhattuk egymást. Ebben talán az is közrejátszott, hogy az akkori csapattársamnak, Sennának is voltak vele problémái. Rögtön szövetkeztünk ebben, talán csak azért, mert az ösztönünk azt súgta: itt jön egy igazán kellemetlen fickó, aki nagyon jó pilóta. Gondoltuk, lássuk, hogyan tudjuk sakkban tartani a srácot”

– idézte Bergert (az alábbi képen Senna mögött) a Speedweek.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Gerhard Berger (@gerhardbergerr) által megosztott bejegyzés

Idővel aztán rendeződött Berger és Schumacher viszonya.

„Az évek során aztán jó barátok lettünk, és csak jókat mondhatok róla. Még akkor is, ha a versenyautóiban kellemetlen ellenfél maradt”

– emlékezett vissza az osztrák expilóta, aki ma már sok hasonlóságot lát egykori vetélytársa és 22 éves fia, Mick Schumacher között. Az F1-ben idén újonc Haas-pilóta szerinte testbeszédében és nyilatkozataiban is kiköpött apja, legfeljebb kevésbé agresszív stílusú, mint anno Michael Schumacher volt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az aranylabdás focista szexi lánya teniszsztár párjának szurkol a Roland Garroson - galéria

origo.hu

Ez történhetett Suhajda Szilárddal az utolsó órákban

life.hu

Megszólalt a szakértő: ezért nem fordulhatott vissza Suhajda Szilárd a tragédia előtt

hirtv.hu

Napindító – Elindult a fagylaltszezon

mindmegette.hu

Így melegítsd fel a pizzát, és olyan lesz, mintha frissen sült volna

magyarnemzet.hu

Ők a sztárok, akik még a héten távozhatnak a Real Madrid csapatából

origo.hu

Mégis együtt lehet Kucsera Gábor és Tápai Szabina - kép

mindmegette.hu

Indul a poloskainvázió – így védekezhetünk a büdösbogár ellen

ripost.hu

Elképzelhetetlen fájdalom: két testvérét meg tudták menteni a szüleik, de az angyalarcú 5 éves kislány meghalt

ripost.hu

"Nekem ez ennyi volt!" – Zámbó Krisztiánnál betelt a pohár

ripost.hu

"Az agymosott Harry herceg végre ráébredt az igazságra Meghannal kapcsolatban"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Világsztárok és hazai kedvencek: Szurkolói Fesztivál vezeti fel a budapesti Európa-liga döntőt

TÜZELŐÁLLÁS

„Bátor hegymászót veszítettünk el” – Klein Dávid gyászolja jóbarátját

TÜZELŐÁLLÁS

„Pál is felelős ezért” – beleszállt Dárdaiba a korábbi Hertha-sztár

TÜZELŐÁLLÁS

Szoboszlai vihart kavart a nyilatkozatával, rendesen kiakadt a főnöke

TÜZELŐÁLLÁS

11-szer hozták vissza, végül életét vesztette a magyar focista

TÜZELŐÁLLÁS

Meglepő hibákat szúrtak ki Hosszú Katinka viaszszobrán a rajongók

TÜZELŐÁLLÁS

„Minden erőmmel azon vagyok, hogy visszatérjek” – videón Suhajda Szilárd utolsó szavai

TÜZELŐÁLLÁS

Szívszorító hír érkezett, hiába keresték Suhajda Szilárdot