RETRO RÁDIÓ

Történelmi pillanat, ilyen még soha nem történt a Videotonnal!

Történelmi pillanat, ilyen még soha nem történt a Videotonnal!
HBK
Szerző
HBK
Létrehozva2018. 06. 15. 01:00

A székesfehérvári csapat az elsõ két bajnoki címe után edzõt váltott. Most nem így lesz.

A Videoton labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződést hosszabbított az együttes vezetőedzőjével, Marko Nikoliccsal. A szerb tréner az első, aki megússza a kirúgást Székesfehérváron egy bajnoki arannyal véget ért szezon után.

A Videoton első bajnoki címét 2011-ben szerezte, utána nem hosszabbítottak Mezey Györggyel. Négy évvel később ugyanez lett a sorsa Joan Carrillonak.

Nikolics most egy évvel hosszabbította meg 2019 nyaráig érvényes szerződését.

„Egy percig sem volt kérdéses, hogy itt maradok és folytatom a megkezdett munkát. Emlékszem, nagyjából egy évvel ezelőtt, amikor először beszéltem Kovács Zoltánnal, majd Garancsi Istvánnal hármasban is leültünk, megfogalmaztuk a célunkat, ami nem volt más, mint a bajnokság megnyerése, ezt pedig sikerült is elérnünk. Most jöhet a következő lépcsőfok, egy hároméves projektben gondolkodunk. Először meg szeretnénk védeni a bajnoki címünket, valamint meg szeretnénk nyerni a kupát is. Emellett persze ambíciókkal telve megyünk neki az európai kupaporondnak is, ahol szeretnénk meglepetéseket okozni, de alapvetően úgy gondoljuk, hogy jövő nyáron lesz igazán készen a klub ahhoz, hogy a legmagasabb szintre lépjen. Ezekért a célokért hosszabbítottam, köszönöm mindenkinek, aki ehhez hozzájárult és segített abban, hogy ez a szerződés létrejöjjön” – nyilatkozta a hosszabbítás aláírása után Nikolics.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.