Létrehozva: 2016.09.27.

C. Ronaldo nagykanállal fogyasztja a modelleket - Fotók

Cristiano Ronaldónak nehéz ellenállni, és a nõk többsége nem is akar. A legnagyobb skalpvadászok közé tartozik a portugál focista, akinek legújabb nõje, Desire Cordero immár a 30. modell, akivel összejött.

Lehet szeretni, és persze gyűlölni is Cristiano Ronaldót, azt viszont nem lehet elvitatni tőle, hogy a hölgyválasztás során nem szokott mellélőni, nők terén remek az izlése. Volt már neki szőke, barna, vörös, fekete barátnője, mind szebbnél szebbek. Most épp egy szőkével jött össze. Az angol The Sun összeszámolta, hogy Desire Cordero pont a harmincadik modell a portugál Európa-bajnok életében. A Real Madrid csatára egy hónapja ismerkedett meg az egykori spanyol szépségkirálynővel.

Ronaldo tavaly januárban öt év után szakított az orosz szupermodell Irina Shayk-kel, aki azóta már Bradley Cooper amerikai színész barátnője. A hírek szerint azért ért véget a kapcsolatuk, mert a klasszis futballista a brazil glamour-modellel, Andressa Urach-kal csalta Irinát.

De nem ez volt Ronaldo első kapcsolata, ami a hűtlenség miatt ért véget. Nereida Gallardo, a lenyűgöző spanyol modell 2008-ban volt Ronaldo barátnője, akit Letizia Filippi olasz topmodellel csalt. A harmincas listán a modellek sorába veszik Paris Hiltont és Kim Kardishiant is, akikkel inkább csak futó kapcsolata volt.

Lássuk a galériát a sztár legszexibb hódításairól:

A portugál nőcsábász skalpjai közül a többség a számunkra ismeretlen, de mindegyikük ismertetőjegye, hogy fiatalok, gyönyörűek, kifogástalan alakkal rendelkeznek és nagyon szexik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő dolog derült ki Deutsch Anita és Kinizsi Ottó házasságáról – videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Újra szól a hatlövetű: jó híreket hozott Orbán Viktor + videó

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó