RETRO RÁDIÓ

Kínos: Elengedett a francia olimpikon záróizma a verseny kellős közepén

Kínos: Elengedett a francia olimpikon záróizma a verseny kellős közepén
Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2016. 08. 19. 20:10

Borzasztó kellemetlen perceket kellett átélnie a francia atlétának.

Yohann Diniz, háromszoros Európa bajnok 50 kilométeres gyaloglásban. Világcsúcstartóként az idei olimpia egyik nagy esélyesének számított. Azonban a természet pénteken, rendhagyó módon szólt bele a francia atléta versenyszámába.

Roppant kellemetlen hasmenés jött rá a sportemberre a gyaloglása kellős közepén. Szerencsétlen nem tudta visszatartani a dolgát és eleresztette, amit el kellett neki…

A francia viszont tovább haladt. Nem tudta megállítani az sem, hogy a kamera élő képe közvetítette a történteket és a helyszínen is többen látták a megalázó jelenetet.

Azonban a küzdeni akarás ellenére kétszer is összeesett a versenyszáma közben. A hasmenéssel annyi folyadékot vesztett hogy az izmai többször felmondták a szolgálatot. Az első helyről a hetedikre esett vissza.

De nem adta föl!

A kimerültség és a megalázottság ellenére befejezte az 50 kilométert, igaz csak 7-ként ért célba.

A közösségi oldalakon máris a riói olimpia egyik hősének tartják a gyaloglót. A többség állítja ő inkább megállt volna hogy kényelmesen elvégezze dolgát, akkor is ha ez esetleges kizárással jár. Ellenben a franciával, aki a nyílt megalázottság közepette is folytatta versenyszámát.

Egyébként az első találgatások ételmérgezésről szólnak, amit az olimpiai falun kívül egy maszek kajáldában szedhetett össze az atléta.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.