RETRO RÁDIÓ

Úszás után torna! Pedofil tornaedző molesztálta a kislányokat

Úszás után torna! Pedofil tornaedző molesztálta a kislányokat
szz
Szerző
szz
Létrehozva2016. 05. 27. 11:10

Nem csak a medencék világa fertõzött a sportban. Egy korábbi élsportoló szerint magyar tornászlányokat szintén zaklatott edzõjük.

Szörnyű gyerekkori élményeiről vallott névtelenül egy korábbi élsportoló. A tornásznő a Népszabadságnak arról beszélt, nem csak az uszodákban voltak veszélynek kitéve a növendékek. Õt magát gyerekkorában molesztálta edzője, aki tornatanárként az iskolában is hódolt undorító szenvedélyének.

Elmondása szerint az átlagosnál kisebb termetű, de kétségkívül jóképű és sportos alkatú, legfeljebb a harmincas éveinek derekán járó tanár bácsi azokat a lányokat szemelte ki, akiknek már kezdett kifejlődni a mellük. Õ is így járt alig tizenévesen.

"Ha a gyakorlat során olyan akrobatikus elemeket mutatott be, amelyekhez segítségre volt szüksége, a férfi keze gyakran eltévedt. Le- vagy felcsúszott, tehát a lába közé nyúlt, illetve a mellét tapogatta"

- számolt be a lapnak.

A szörnyű, hogy ezzel nem tudtak mit kezdeni, úgy vélték,

a molesztálás a sport szerves része.

A lányok számára azért is volt furcsa az edző viselkedése, mert a férfinak fiatal felesége, gyereke volt.

El nem tudták képzelni, mit akarhat tőlük, gyerekektől. A pedofíliáról nem hallottak még, de azt tudták, hogy valami baj van az edző körül.

A tornásznő mai fejjel már tudja,

nagyobb probléma is lehetett volna, így elégedett azzal, hogy a molesztáláson kívül nem történt vele súlyosabb dolog.

Igaz, a gyerekkori emlékek a mai napig elkísérik.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.