Létrehozva: 2017.11.13.

5 egyszerű kérdés: Ezen a teszten a sofőrök 25 százaléka megbukik

Régóta van jogsid? Azt hiszed magabiztosan vezetsz, pedig az sem biztos, hogy helyesen tudsz parkolni! Tedd magad próbára!

A tesztet eddig 25 ezren töltötték ki, és az 5 kérdésből átlagban kettőt elrontottak. Ez azt jelenti, hogy a feladványok jelentős részét nem jól, vagy nem pontosan tudják a járművezetők. Vajon téged is megizzasztanak az alábbi kérdések?

1. A képen látható egyirányú utcában szabályosan parkolnak ezek a járművek?

a.) Igen, mert a várakozni tilos táblát csak a menetirány szerinti jobb oldalon helyezték el.

b.) Nem, mert a járművek mellett az úttest jobb széléig mérve nincs legalább 5,5 méter szélességű hely.

 

2. Lakó-pihenő övezetben ezt a fehér autót megbüntették szabálytalan várakozás miatt, míg a mögötte lévő kettőt nem. Vajon jogos volt a bírság?

a.) Igen, mert Lakó-pihenő övezetben ezen a helyen tilos várakozni.

b.) Nem, hiszen a jármű az út jobb szélén szabályosan helyezkedik el.

 

3. A jármű vezetője ezen az úton (Városligeti fasor) megállt, hogy egy sürgős telefont elintézzen. Válaszd ki a helyes állítást:

a.) A három úttesttel rendelkező út középső úttestjén megállni csak a szélső utakon szabad, tehát szabálytalan.

b.) Ha a telefonálás maximum öt percig tartott, akkor ezen a helyen ez szabályos.

 

4. A képen látható teherautó miért várakozik ezen az úttesten szabálytalanul?

a.) Mert veszélyes anyagot szállító járműnek minősül.

b.) Mert a tengelyterhelése meghaladja a 3 tonnát.

 

5. A tábla utáni területen a jelzett időszakon belül melyik jármű várakozhat?

a.) A mozgáskorlátozott személyt szállító jármű.

b.) Az út kezelője által kiadott engedéllyel rendelkezők járművei.

A helyes megoldásokért és a magyarázatért lapozz a következő oldalra!


1. Helyes válasz: b

Magyarázat:

Valóban a KRESZ-ben szerepel az a meghatározás, hogy a Várakozni tilos jelzőtáblák hatálya az úttestnek csak arra az oldalára terjed ki, amelyik mellett azokat elhelyezték. Ennek a meghatározásnak egyébként csak egyirányú úton van jelentősége, hiszen kétirányú úton kizárólag a menetirány szerinti jobb szélen szabad megállni és várakozni.

Ugyanakkor a szabály azt is rögzíti, hogy egyirányú forgalmi úton az úttest bal szélén kizárólag akkor szabad megállni, illetve várakozni, ha a jármű mellett az úttest jobb széléig mérve legalább 5,5 méter szélességű hely marad.

Azzal sem lehet érvelni, hogy itt a jobb oldalon tilos a várakozás, azaz úgysem tartózkodhat senki a jobb oldalon, hiszen a várakozási tilalom alatt a megállás megengedett. Azaz többek között egy utas kiszállásának ideje alatt a jobb szélen történő megállás megengedett.

2. Helyes válasz: a

Magyarázat:

Az eset megtörtént, és az eljáró hatóság jogosan büntette meg az itt látható jármű vezetőjét. Bár látszólag a megállással és várakozással kapcsolatos alapszabályokat ez a jármű nem sértette meg, azonban a Lakó-pihenő övezettel kapcsolatban a KRESZ a következőt határozza meg:

„Ha az úton járda nincs, járművel várakozni csak az erre kijelölt területen szabad.”

Ezen a helyen nincs külön úttest és járda, ezért csak táblával vagy útburkolati jellel kijelölt várakozóhelyen szabad várakozni. A felfestéssel kijelölt várakozóhelyek a kép hátsó részénél jól láthatók, azonban ahol ez a fehér gépkocsi parkol, ott ilyen felfestés nincs.
Természetesen az adott Lakó-pihenő övezetben érdemes kellő körültekintéssel meggyőződni arról, hogy valóban van járda, vagy nincs.

3. Helyes válasz: b

Magyarázat:

A Városligeti fasor, hasonlóképpen az Andrássy úthoz úgynevezett Három külön úttesttel rendelkező út.
A KRESZ ezzel kapcsolatban megemlít egy egyedi szabályt, mégpedig azt, hogy ilyen úton tilos várakozni a középső úttesten. A két szélsőn viszont igen, ezért is nevezik „szerviz” útnak.

A kérdés ugyanakkor azt az esetet említi, amikor a vezető az álló járműben benne ül, és ez öt percnél tovább nem tart. Így ez megállásnak és nem várakozásnak minősül. A megállás viszont nem tiltott a három külön úttesttel rendelkező út középső úttestjén.

A valóságban, ha nem akarják megengedni a megállást sem, azt a megállni tilos jelzőtáblával jelezhetik.

4. Helyes válasz: a

Magyarázat:

A közlekedésben olykor veszélyes anyagot szállító járművek is részt vesznek. Ezt a járművön elhelyezett narancssárga tábla jelzi. Ilyen megkülönböztetés akár kistehergépkocsik esetében is lehetséges.

A KRESZ külön szabályozza a veszélyes anyagot szállító járművek közlekedését, többek között meghatározza azt is, hogy a veszélyes anyagot szállító járművel - a részére kijelölt várakozóhely kivételével - tilos várakozni.

Ez egy kevésbé ismert szabály, és nyilván elég kevesen vannak, akik veszélyes anyagot szállítanak. Ráadásul ehhez megfelelő tanfolyamot is (ADR) el kell végezni.

5. Helyes válasz: a

Magyarázat:

Amennyiben a Gyalogos övezet (zóna) tábla alatt időszakot megjelölő kiegészítő tábla van, csak a jelzett időszakon kívül hajthatnak be az út kezelője által kiadott engedéllyel rendelkezők járművei.

Ugyanakkor a mozgáskorlátozott személyt szállító jármű az övezetben bármikor közlekedhet és várakozhat.

Kicsit megnehezíti a szabály megjegyzését, és más meghatározás él a Gyalogút jelzés és más a képen látható Gyalogos övezet esetében, amennyiben azt időt korlátozó kiegészítő jelzéssel látják el.

Önálló gyalogút esetében az időszakon kívül legfeljebb 20 km/óra sebességgel célforgalomban bármilyen jármű behajthat, de az időszakon belül senki. Zóna esetében az időszakon kívül legfeljebb 10 km/óra sebességgel csak az ott lakók járművei, illetőleg az út kezelője által kiadott engedéllyel rendelkezők járművei, valamint a kerékpárosok hajthatnak be. Viszont a mozgáskorlátozott személyt szállító jármű az övezetben bármikor közlekedhet és várakozhat.

(Forrás: Autószektor)

 

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek