
Botrányos családi konfliktusok árnyékolják be Brad Pitt életét - Most lánya tette egyértelművé, nem kér többet belőle
Úgy tűnik a színész kapcsolata a gyerekeivel nem épp felhőtlen. Zahara meglepő lépéssel közölte Brad Pitt felé a véleményét.
Brad Pitt újabb pofont kapott Zahara lánytól, aki nyilvánosan is elhatárolódik az apjától. A fiatal lány nemrég diplomázott, melynek eseményén látható és hallható jelei voltak annak, hogy Zahara nem kér az apjából semmilyen formában sem.

Fotó: GETTY IMAGES / HOT MAGAZIN
Brad Pitt újabb odaszúrást kapott lányától
Új szakasz kezdődik Angelina Jolie és Brad Pitt lányának, Zahara életében. A 21 éves lány az atlantai Spelan College-ben diplomázott a hétvégén, ahol egy övönaluli húzással szúrt oda Brad Pittnek, ugyanis Zahara Marley Jolie néven szólították a színpadra, a “Pitt” vezetéknév nem szerepelt a lányuk neve mellett.
A pszichológia szakon végzett Zaharának nem ez volt az első olyan esete, amikor mellőzte apja vezetéknevét. 2023-ban csatlakozott az Alpha Kappa Alpja diaákszervezethez, ahol szintén csak a “Jolie” vezetéknevet használta. A csatlakozás eseményéről videó is készült, ahol Zahara lelkesen kiáltotta a nevét tánc és ünneplésközben.
Nem csak ő az egyetlen, aki elhagyta az apja vezetéknevét
Brad Pitt nevét nem csak Zahara mellőzi, korábban arról is felröppentek a hírek, hogy bátyja, Maddox már évek óta nem nem használja az apja vezetéknevét a hivatalos dokumentumokon. „Maddox jogilag is szeretné Jolie-ra változtatni a vezetéknevét, amit Angelina nem támogat.” – mondta egy bennfentes. A legfiatalabb lány, Vivienne szintén megtartja apjától a távolságot.
Shiloh ezzel szemben sokkal határozottabb lépést tett: 18. születésnapján hivatalosan is kérvényezte, hogy távolítsák el a “Pitt” vezetéknevet a sajátjából. A hírek szerint Shiloh ügyvédet fogadott és saját maga fizette ki a munkadíjat, ezzel bizonyította döntésének komolyságát.
A színész helyrehozná a kapcsolatot a feszültség ellenére is
A korábbi álompár a válásuk óta is közösen neveli hat gyermekét: Maddoxot, Paxot, Zaharát, Shiloh-t, valamint az ikreket, Knoxot és Vivienne-t. Angelina még 2002-ben fogadta örökbe Maddoxot Kambodzsából, három évvel később pedig Zaharát, akiket Brad Pitt 2005-ben fogadott hivatalosan is örökbe. Pax 2007-ben került a sztárpához Vietnámból. Angelina és Brad 2005-ben jöttek össze, 2015-ben házasodtak össze, majd 2016-ban elváltak.
Beszámolók szerint mindegyik gyermek eltávolodott az apjától a válás óta, és Brad az utóbbi időben próbálta helyre hozni a gyermekeivel a kapcsolatot. Egy forrás szerint a színész bízik abban, hogy újra tudja építeni a kapcsolatot a gyerekeivel, ahogy idősebbek lesznek és elkezdik élni a saját életüket. Mások ezzel szemben úgy vélik, hogy a kapcsolat továbbra is feszült a közeledés ellenére. „Ez nagyon megviseli őt, és mély érzelmi terhet hordoz a családjával kapcsolatban” – idézi egy bennfentes szavait a Page Six.






