
WhisperTon megint óriásit kockáztat: „Esküszöm kötöttem életbiztosítást”
Az egyik legismertebb hazai influenszer ezúttal nem bízta a véletlenre. WhisperTon a tengerentúlra repült, múltkori esete utána azonban – amikor alaposan felültették – most biztosra ment.
WhisperTon nevét jóval a Dancing with the Stars előtt megismerhette a közönség, hiszen ő az egyik legtöbb követővel rendelkező hazai influenszer. A műsor ötödik évadában jócskán bizonyította táncos lábú tehetségét, majd alázatos munkájával Tóth Katicával az oldalán meg is nyerte azt, videói pedig továbbra is töretlen népszerűségnek örvendenek. Legújabb bejegyzésével alaposan meglepte rajongóit.

WhisperTon újfent bevállalta, remélhetőleg nem jár pórul
A híresség saját közösségi oldalán számolt be róla, hogy újabb utazásra adta a fejét, a körülmények azonban kicsit sem hétköznapiak. Bár a repülőjegyet New Yorkba egy random kedd este foglalta, minden mást a spontaneitás jegyében szervez.
Mikor, ha nem a húszas éveiben legyen felelőtlen az ember?
– tette fel a költői kérdést, majd gyorsan elújságolta azt is, hogy ha már ott lesz, egy randit is bevállal, ami a múltkori horror sztorit figyelembe véve, meglehetősen merész vállalás, a tartalomgyártó ugyanis nemrég goromba csalás áldozata lett.
A hatrészes videósorozatban korábban WhisperTon elmesélte, hogy rengeteget beszélgetett valakivel online, akiről kiderült, hogy Márknak hívják és egy Japán dollármilliárdos csemetéje. Bár egyre többet kezdett kutakodni az illető után, a döbbenetes információk ellenére valahogy minden hitelesíthető volt vele kapcsolatban, így feltűnésmentesen tudtak tovább ismerkedni. Az i-re a pontot végül az tette fel, amikor WhisperTon egy képkereső alkalmazás segítségével próbált beszélgetőpartnere után nyomozni és ekkor kiderült, hogy nem is létezik. Vagyis beszélgetett valakivel, aki egy harmadik fél régóta nem használt profilját lopta el és használta fel ismerkedésre.

„Intravénásan adagolnám”
A fiatalság, bolondság nem éppen WhisperTon-ra jellemző, hiszen – bár jól kiismeri magát az online térben, kellő rutinja van és kiválóan beszél angolul – egy ilyen átverés után az ő helyében mások vélhetően sokkal óvatosabbak lennének. Ő azonban nem vesztegeti az idejét, szeretne minél többet látni a világból és beszámolni a tapasztalatairól.
Hivatalos vagyok egy randira is, egy félig vietnámi, félig dél-koreai sráccal, akivel még soha nem találkoztam, de esküszöm kötöttem életbiztosítást és ő tényleg létezik, nem úgy, mint Márk kollégánk a legutóbb.
Hogy az illető valódi személyiségéről hogyan tudott meggyőződni, egyelőre nem tudni, mindenesetre a videónak nem is ez volt az elsődleges célja, hanem megmutatni, hogy mennyire klassz távoli helyeken jár. A new york-i felhőkarcolók őt is lenyűgözték és persze az elmaradhatatlan bevásárlás során is úgy viselkedett, mint egy kisgyerek.
Intravénásan adagolnám magamnak ezt a trüffelt
– mutatott rá az egyik termékre lelkesen, és természetesen ezúttal is alaposan telepakolta a kosarát fontosabbnál fontosabb apróságokkal. Hogy mi lesz a randival, még kérdéses, WhisperTon TikTok-oldalán azonban lehet rá számítani, hogy érkezik majd beszámoló ezzel kapcsolatban is.







