
Pető Brúnó Bereczki Zoltánnal akar milfeket felszedni? „A lányok minden generációját le tudjuk fedni”
A fiatal rapper dalaiban már többször is utalt arra, hogy bejönnek neki a nála idősebb nők, de úgy tűnik, most ezt egy új szintre emelte. Pető Brúnó lapunknak mesélt a Bereczki Zoltánnal közös munkáról, na meg persze a csajokról.
A Bruno X Spacc duó rappere egy igencsak meghökkentő kislemezzel állt elő, melynek első dala, az igencsak megosztó Mollywooddal közös Afterparty már meg is jelent. A következő szám közreműködőjéről pedig épp a napokban hullt le a lepel, ugyanis a Sexy BB jövő héten érkezik. Ráadásul egy sokak számára elég döbbenetes kollaborációról van szó, ugyanis Pető Brúnó Bereczki Zolival dolgozott együtt ezen a slágeren. És bár a női rajongók nagy része szinte megőrül a párosukért, arra is nagyon kíváncsiak, mégis honnan indult ez a szokatlan ötlet. A rapper most elárulta nekünk.

Pető Brúnó és Bereczki Zoltán közös dala május 7-én jelenik meg, de az ötlet már jóval régebben megszületett, egészen pontosan tavaly nyáron.
„Ennek az egész kis mixtapenek kicsit az is a célja, hogy egy kis meglepetést okozzak, és lesz még rajta olyan, ami fog is. Ezen kívül viszont Zoli munkásságát mindig is ismertem, szerintem őt nem kell bemutatni senkinek, mind a színház, mind a zene világában. Egy maximalista csávó, aki szerintem nyitott az új dolgokra, mert nyilván nem elég az, hogy én szeretnék valakivel dolgozni, az is fontos, hogy a másik oldal is nyitott legyen erre” – kezdte Brúnó.
Volt egy fellépésünk egy fesztiválon, ahol egyik nap Zoli lépett fel, mi pedig másnap voltunk, de már előtte is kimentünk. És Zoli fellépésén összeállt a fejemben, hogy nekem van egy dalom, amihez még szeretnék valakit, hogy egy kicsit extrázzuk, és ott jutott eszembe, hogy ő tökéletes lenne
– idézte fel, innen pedig már minden ment a maga útján.
„Egyébként azt látom, hogy Zolinak is nagyon nagy a bizalma felénk, mert látja, hogy amit mi csinálunk, az működik. Éppen ezért nagyon szívesen csatlakozott ehhez a projekthez, és nem volt senkinek a részéről minimális művészi makacskodás sem, hanem tényleg ez egy csapatmunka volt” – árulta még el kollégájával kapcsolatban.

Bereczki Zoli és Pető Brúnó az összes csajt meghódítják
Bár eddig sem kellett a szomszédba mennie egy kis vonzerőért egyik zenésznek sem, úgy tűnik, együtt tényleg minden nőt megbolondítanak.
Témájában valamennyire szerintem minden zeném kicsit csajozós, tehát nyilván ebben is meg lesznek említve a csajok, de azzal, hogy Zoli beszállt mellém, már a lányok minden generációját le tudjuk fedni. Mondhatjuk, hogy a MILF-fel már elkezdtem megfogni őket, és ezzel most megszilárdítottam
– vallotta be viccelődve a rapper.
„Egyébként minden korosztályban vannak nagyon szép hölgyek, akik okosak, viccesek, vagy intellektuálisan érdekesek, szóval szerintem nem korosztálytól függ az, hogy kinek mi tetszik. Én személy szerint egyébként csípem már az érettebb nőket is, hogyha így fogalmazhatok, mert ők teljesen mások, mint a húszéves csajok, akiket általában szoktam kergetni” – tette még hozzá a tőle megszokott csibészes stílusban.






