Risztov Éva új szerepben: ő Bochkor Gáborék új műsorvezetője

Az olimpiai bajnok úszó, Risztov Éva ül Lovász László helyére a Retro Rádió reggeli műsorában Bochkor Gábor mellé. A nagy bejelentésre hétfő reggel került sor, Risztov Éva pedig exkluzív interjút adott a Borsnak.

Risztov Éva: „Tényleg könnyen menedzselem ezt az életformát”

Bors: Számodra a korán kelés gyermekkorod óta életforma. Meg lehet ezt szokni?

Risztov Éva: Kilencéves korom óta kelek hajnalban, hiszen a hatórás csobbanáshoz fél öt körül fel kellett kelnem. Számomra ez a természetes és nem is érzem nehéznek. Nem is igazán értem azokat, akiknek nehezen megy a korai ébredés. Persze az is igaz, hogy a többség azt nem érti, hogy én képtelen vagyok tovább aludni, ha felkel a nap.

Bors: Mi fér bele egy reggeli rádióműsor, vagyis tíz óra után a napodba? Pláne úgy, hogy viszonylag korán le kell feküdnie egy reggeli rádiósnak, ha másnap hozni akarja a formáját a stúdióban.

R.É.: Az első kompromisszum, amit meg kellett kötnöm önmagammal az elmúlt évtizedek alatt, az a korai lefekvés. Ez elkísér ma is, hiszen a Nemzeti Sportrádióból minden hétköznap a Gyarmati Dezső uszodába mentem, ahol egy úszóiskolát vezetek. Csak azután megyek haza, ha ott végeztem. A család és a barátok többnyire a hétvégéimbe «szorultak», de ezzel szerencsére senkinek nincs gondja. Az a helyzet, hogy én tényleg könnyen menedzselem ezt az életformát.

Bors: Mikor pihensz?

R.É.: Mindig! De tényleg. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy minden, amit csinálok, szenvedélyből fakad és így nem is élem meg munkaként. Örömmel mentem minden nap a Sport Rádióba és ugyanilyen örömmel megyek majd a Retróba is. Az uszoda pedig az uszoda. Oda gyakorlatilag haza járok. Bárhová is megyek, a jaj de jó érzés kerít hatalmába, tehát pihentető az életem.

„Ha az ember valamiben a világ legjobbja akar lenni, akkor azt nem lehet elviccelni”

Bors: Bochkor Gábor mennyire volt része az életednek az elmúlt évtizedekben? Hallgattad őt, őket reggelente az uszodába menet?

R.É.: A Bumerángon nőttem fel, ahogy a generációm tagjainak többsége is. Aztán jött a #Bochkor, ahol gyakori vendég lehettem, vagyis kialakult köztünk egy kölcsönös tiszteleten alapuló munkakapcsolat is. Igyekeztem felnőni a feladathoz, és úgy tűnik, hogy ez szerinte is sikerült, hiszen hamarosan a Bochkorban folytatjuk ott, ahol a tévében abbahagytuk.

Bors: Mindig is ott lappangott benned az a fajta exhibicionizmus, ami a tévézéshez, rádiózáshoz kell?

R.É.: Ez inkább a személyiségfejlődésem egyik része. Bár az is igaz, hogy édesanyám végtelenül humoros ember. Viszont tény, hogy az élsport iszonyatos fegyelmet követelt tőlem és ebbe a fegyelembe kevés humor fért el. Amikor szögre akasztottam a „versenydresszt”, valahogy felszabadult bennem az a folyamatos feszültség, amit az élsport rakott rám és megszületett a sokak szerint mókás énem. Mindenesetre, ha az ember valamiben a világ legjobbja akar lenni, akkor azt nem lehet elviccelni.

„Nem hiszem, hogy ne tudnék pariban lenni Bochkor Gábor egójával”

Bors: Hol ért utol Bochkor Gábor hívása? Emlékszel, hogy mit csináltál abban a pillanatban?

R.É.: Éppen vacsoráztam. Még azt is meg tudnám mondani, mi volt a tányéromon, hiszen minden érintetlenül rajta is maradt. Nettó két percig tartott a hívás, majd amikor letettük, csak ennyit tudtam mondani: Azt a mindenit! Majd megpróbáltam végiggondolni, hogy ez mit is jelent, de még most sem jutottam a végére. Amikor felkértek, hogy vezessek reggeli műsort a Nemzeti Sportrádióban, Gábort hívtam fel azzal, hogy szerinte alkalmas lehetek-e a feladatra. Ő azt válaszolta, hogy aki le tud úszni tíz kilométert úgy, hogy olimpiai aranyérmet szerez, az előtt nem lehet akadály egy reggeli rádióműsor sem. Persze azután is sokszor beszélgettünk erről a területről és ő mindig készségesen segített.

Bors: Hogy fogsz elbírni Bochkor Gábor egójával?

R.É.: Nézd! Nyolcmilliárd ember közül én akartam a Föld legjobbja lenni valamiben és ez összejött. Nem hiszem, hogy ne tudnék pariban lenni Bochkor Gábor egójával. Egyébként az én egóm is köszöni szépen, nagyon rendben van. Készen áll a jó értelemben vett harcra és arra is, hogy az általam elképzelt misszió szolgálatába álljon. Ez a misszió pedig annyi, hogy ebben a nehéz világban, mosolyt csalhassak a velünk ébredő hallgatók arcára. Azt remélem, hogy értékes gondolatokat tudunk majd átadni együtt is annak a rengeteg embernek, akik a Bochkorral ébrednek már öt éve.