0°C
1°C

Gusztáv névnapja

RETRO RÁDIÓ

„Támogatnia kellett volna, inkább traumatizált”: Véget érhetett Tuvic Aleksandra kapcsolata?

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2026. 01. 16. 17:15

A Kőgazdag Fiatalok sztárja tavaly ősszel adott életet első gyermekének, és akkor úgy tűnt, boldogabb nem is lehetne, de mostanra valami megváltozott. A rajongók arról pletykálnak, hogy Tuvic Aleksandra talán szakíthatott gyermeke apjával.

Mivel sokáig azt sem lehetett tudni, hogy ki Tuvic Aleksandra párja, így sokakat meglepett, amikor tavaly bejelentette, hogy várandós. A fiatal celeb persze ezután sem osztott meg túl sok részletet a magánéletéről, de a szemfüles rajongók által hamar kiderült, hogy a kőgazdag szőkeség gyermekének apja nem más, mint Tuvic Szandi exe, Gelencsér Kornél, akivel a Párharcban is szerepelt. A fiatalok ugyanis a szakítás után nem sokkal titokban kibékültek, és a családalapításba is belevágtak, de most ismét úgy tűnik, hogy gond lehet kettejük között. Mutatjuk a bizonyítékokat.

Tuvic Aleksandra szakíthatott a szülés után.
Gyanús jelek: véget vethetett a kapcsolatának Tuvic Aleksandra és Gelencsér Kornél (Fotó: Polyák Attila)

Tuvic Aleksandra gyerekének apja a babavárón még nagyon boldog volt, különösen, hogy kiderült, kisfiuk fog születni. A pici végül szeptember közepén látta meg a napvilágot, és a Gelencsér Mattheo Noah nevet kapta. De az idilli boldogságnak mostanra vége szakadhatott, ugyanis a rajongók felfigyeltek rá, hogy a boldog édesanya igencsak furcsa videókat oszt meg. Tuvic Aleksandra TikTok-oldala ugyanis tele van fájdalmas, szakítós idézetekkel.

Eleinte érted maradtam. Egy családért, hogy együtt legyen anya és apa. Egy otthonért. Aztán TE voltál az ok, amiért elmentem. Mert nem akarom, hogy egyszer azt hidd: a szeretet ilyen

 – olvasható az egyik posztban.

„Az a férfi, aki anyává tett, ugyanaz a férfi volt, aki elvette tőled az anyaságod leggyengédebb pillanatait, mert amikor támogatnia kellett volna, inkább traumatizált” – szól egy másik poszt, amit Szandi tegnap közölt újra.

Tuvic Alexandra
Tuvic Aleksandra kisfia még csak alig 4 hónapos, de úgy tűnik, a Kőgazdag Fiatalok sztárja már szingli anyukaként neveli (Fotó: Archív)

Tuvic Aleksandra családja szétszakadt?

A kommentelők úgy tudják, hogy már a várandósság alatt is voltak nézeteltérések a párnál, de akkor még igyekeztek megmenteni a kapcsolatot, amiről Szandi őszi videói is árulkodnak. Ezt persze egyik fél sem erősítette meg, ahogy a szakítás tényét sem, de ezek az idézetek sokak szerint igencsak beszédesek, ahogy az is, hogy már nem is követik egymást a közösségi oldalakon. Lapunk munkatársa a sztáranyukát is megkereste, de ő nem kívánt nyilatkozni ebben a témában, így továbbra sem tudható, mi van közöttük pontosan.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.