RETRO RÁDIÓ

„Fel ne szívd a macskát, tesó” – Áll a bál T. Danny fotója miatt

Trinity
Szerző
Trinity
Létrehozva2025. 12. 27. 07:00

Szép kis indulatot váltott ki a netezőkből a rapper ünnepi képe. Sokak szerint T. Danny miatt nem esett idén hó.

Akárhogy is nézzük, a rapper Telegdy Dániel, művésznevén T. Danny igencsak zűrös évet zár, és hol van még az esztendő vége!

T. Danny zűrös évet zár.
T. Danny karácsonyi fotója kiverte a biztosítékot (Fotó: Archív)

A zenész sajnos nem a tehetsége, sokkal inkább az addikciókkal, kiváltképp a kábítószerekkel kapcsolatos problémái miatt került idén abba a bizonyos reflektorfénybe, sőt, az is megesett, hogy T. Danny orra egy külön fogalom lett a hazai közéletben, mivel gyakorlatilag egyre kevesebb látszik belőle, mondhatni kilyukadt. Bár ő korábban azt állította, hogy a torz orr egy rosszul sikerült bokszmeccs eredménye, a szakorvosok szerint ez a jelenség nem más, mint az úgynevezett kokain-orr.

Bármi is áll a rémisztő jelenség mögött, T. Danny mostanában biztosra megy: egy fekete maszkkal takarja el az esztétikusnak nem nevezhető testrészt.

T. Danny hivatalosan is drogügybe keveredett

Év vége felé aztán már kár volt minden tagadás: ahogy arról a Ripost is beszámolt, T. Danny ellen kábítószer-birtoklás miatt rendőrségi eljárás indult. Azt nem tudni, milyen kábítószereket vásárolt a rapper, az viszont kiderült: környezetével is megosztotta ezeket, és barátnője ellen is van egy eljárás folyamatban. A rendőrség nem kezdeményezte letartóztatását. Sajtóinformációk szerint a zenész többször is járt Maglódon, innen szerezte be a kábítószert. Állítják, hogy korábban is indult már ellene eljárás, illetve, hogy felmerült a kokain és amfetamin lehetősége is.

Az pedig már csak hab azon a bizonyos tortán, hogy T. Danny sajtóinformációk szerint karácsony előtt megtagadta a vallomástételt gyanúsítotti kihallgatása alkalmával.

Fekete macska, kisimult arc, dús haj – valami nem stimmel T. Danny karácsonyi képével

Telegdy Dániel tehát kihallgatás helyett inkább az ünnepekre koncentrált, fel is töltött magáról egy fotót karácsonykor, ám a kép nem várt vihart kavart. Egyrészt azért, mert T. Danny nem igazán hasonlít önmagára a fotón, jóval barnább és egészségesebb külsejű, mint amit az elmúlt hónapokban megszokhattunk tőle. Így több kommentelőben is felmerült, hogy Dani esetleg a mesterséges intelligencia segítségével kreálta magáról a cicás fotót, amin a macska „véletlenül” épp az orrát takarja ki. Az is igaz viszont, hogy az ünnepek előtt melegebb éghajlat felé vette az irányt, tehát nem kizárt, hogy valóban lebarnult egy kicsit.

A vihar másik kiváltó oka a kommentelők szarkazmusa és rosszindulata: a hozzászólókat ugyanis nem igazán járta át a karácsony szelleme. Két szelet bejgli között ilyen kommentekkel „kedveskedtek” Danny-nek.

„Fel ne szívd a macskát, tesó.”

„Miattad nincs hó, mert fel kellett szívnod mindet.”

„Boldog karit, mit kaptál ajándékba, új orrot?”

„A cicával takarja az orrát, normális ez?”

„Dani, nem esett a hó, erről gondolom te tehetsz.”

„Fehér karácsonyt neked, báttya.”

„Már a macskának a szőréből szívja.”

Ti mit gondoltok T. Danny fotójáról?

 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.