
Manuel kitálal T. Danny sötét titkairól? Íme, a rapper válasza az énekes dalára
Nagy port kavart Manuel új dala, amiben nyíltan üzent kollégájának. T. Danny rajongói alaposan kiakadtak a dolgon, szerintük ugyanis nem ez lenne elvárható egy baráttól.
Szép kis vihart kavart a neten Manuel legújabb, Demo című albuma és nem feltétlenül azért, mert annyira odavannak a rajongók a hangszerelésért. Sokkal inkább T. Danny miatt!

Sokkal inkább a dalszöveg keltette fel a hallgatóság, különösen a Reddit-népének figyelmét. A 25 éves énekes ugyanis egyértelműen kollégája és régi jó cimborája, Telegdy Dániel, azaz T. Danny állapotára utal, ami már hónapok óta aggodalommal tölti el a rajongókat.
T. Danny-ért aggódnak
A hétvégén a Bors például arról számolt be, hogy egy zárt Facebook-csoportba egy meglehetősen kínos, aggasztó felvétel került fel T. Danny koncertjéről. A videón látszik, hogy az énekes jelentősen lefogyott és meglehetősen megdöbbentően viselkedik a közönség szeme láttára. Úgy vélték, hogy „be van mindenezve” és teljesen szét van csúszva. Egyesek szerint félplaybackről énekelt, sőt, az előadásának a színvonala is csökkent, alig értik, hogy mit rappel.

Természetesen olyanok is akadtak, kik bevédték Dannyt, így az igazságot csak akkor tudhatnánk meg, ha maga az előadó szólalna meg az állapotáról. Az viszont tény, hogy mostanában egyre többször viselkedik furcsán szereplés közben. Elég csak a Ki Mit Tube fináléjára gondolni, ahol láthatóan nem volt a helyzet magaslatán.
A kommentelők véleménye szerint minősíthetetlen az, hogy a zenész izzadtan, zsíros hajjal jelent meg, amit csak tetézett, hogy a hangja is rekedt volt, így nehezen lehetett érteni, amit mond. Ráadásul akadtak, akik úgy érezték, néhány mondatának nem igazán volt értelmezhető tartalma.
„Az egész Ki Mit Tube zsűri röhögött rajta, biztos nem engedtem volna színpadra így berekedve, izzadva, remegve”
– jelentette ki a műsor egyik nézője.
No, de térjünk vissza Manuel új slágeréhez, amiben ez a két, meglehetősen árulkodó sor is elhangzik:
„Annyit szívtam lent mint a T. Danny
Nem kéne ebbe beledögleni”
– hangzik el a dalban.
Reagált T. Danny menedzsmentje
Azt már mindenkinek a fantáziájára bízzuk, hogy Manuel pontosan mit ért ezalatt, és miért tartotta fontosnak ezt a két sort, a kommentelők mindenesetre kiakadtak a dolgon. Szerintük nem ezt várná senki egy baráttól, valamint ciki, ha a félszemű a vakot cikizi.
A Ripost mindenesetre megkereste T. Danny menedzsmentjét a témával kapcsolatban. Meglepő választ kaptunk!
„Semmilyen reakciót nem szeretnénk hozzáfűzni. Dani megosztotta a dalt tudtunk róla így az etika kérdése tárgytalan”
- áll a válaszban.







