
Gönczi Gábor a Háborúellenes Gyűlésen: "A békéhez nem kell fegyver"
Gönczi Gábor kifejtette a Háborúellenes Gyűlésen, mit gondol a háborúról.
Telt házas esemény lett a december 6-ai Háborúellenes Gyűlés is, amelyet Kecskeméten tartottak. Ezúttal is számos híresség jelent meg az eseményen, hogy kiálljon a béke mellett. A Bors stábja a rendezvény után el is csípte egyiküket: a TV2 Tények műsorvezetőjét, Gönczi Gábort, aki őszintén elmondta véleményét arról, miért fontosak ezek az események.

„Azt gondolom, hogy olyan időszakban vagyunk, hogy nagyon fontos az összetartás, és az összetartásnak a kimutatása és teljes felvállalása. A mi közösségünk, a mi politikai közösségünk, és mondhatom, talán spirituális közösségünk hogyha kiáll és megmutatja azt, hogy igen, mi összetartunk, mi együtt vagyunk, és az, amit mi szeretnénk elérni, az az egész ország számára fontos. Akkor ebben az időszakban nekünk össze kell tartani, el kell jönni, meg kell beszélni a dolgainkat, meg kell mutatni az országnak, hogy mennyien gondolkodunk hasonlóan. Fantasztikus a hangulat, olyan atmoszférája van, hogy hihetetlen” - kezdte Gönczi Gábor, majd őszintén kifejtette, szerinte mi a háború ára:
„A háború az egy borzalmas dolog. Nemrég találkoztam ukránokkal - egy ukrán székhelyű cégnek voltam a rendezvényén -, és ukránokkal beszélgettem. Elmesélték azt, hogy min mennek keresztül nap mint nap, min megy keresztül a családjuk. Bele sem gondolunk. Persze, látjuk a hírekben, meg beszélünk róla, hogy véget kell vetni neki, de ők tényleg benne vannak, és ők tényleg érzik, hogy ha elmennek valahova, körül kell nézniük, hogy nehogy besorozzák őket, hogy nehogy elvigyék őket. Hogy sosem lehet tudni, hogy mikor jönnek a drónok, és bombázzák le azt a települést, ahol ők élnek. Azt gondolom, hogy mi Magyarországon, meg szerintem a világon senki nem tudja felfogni, hogy mi a háború ára.”
Gönczi Gábor kifejtette azt is, hogy a béke megteremtése kulcsfontosságú, ám ennek a módjában nincs egyetértés. A mai napig termérdek fegyvert szállítanak a háborúban álló országoknak, a veszteségek pedig beláthatatlanok.
A békéhez nem kell fegyver. Orbán Viktor miniszterelnök kezdettől fogva, már a második héten elmondta, hogy "Üljetek tárgyalóasztalhoz", és mi európiaiak és az Európai Unióban üljünk tárgyalóasztalhoz, és beszéljük meg, hogyan lehet, mert az nem lehet, hogy emberek haljanak meg bármiért. A háborúnak nem lehet indoka, sem gazdasági, sem területi, sem vallási. Nem lehet indoka, ezt meg kell beszélni tárgyalóasztalnál. Eltelt most már lassan négy év, és még mindig ott tartunk, hogy Orbán Viktor miniszterelnök azt mondja, "Gyerekek, üljetek tárgyalóasztalhoz". És mi lesz a vége? Végül tárgyalóasztalhoz fognak ülni, béke lesz, csak éppen meghalt két millió ember!
Ezért fontos a Háborúellenes Gyűlés Gönczi Gábor szerint
Gönczi Gábor azoknak is üzent, akik úgy vélik, feleslegesek ezek a Háborúellenes Gyűlések.
„Jöjjenek, és először nézzék meg! Nézzék meg ezeknek az embereknek a szeme csillogását, azt a kedvességet, azt a közvetlenséget. Ez egy befogadó közösség, szerintem itt mindenki elfogadja, ha valaki itt másképp gondolkodik. Azt veszem észre, hogy bennünket nem fogadnak el, ahogy mi gondolkozunk. Nekem az a bajom, hogy nekem belefér, hogy nem úgy gondolkodik valaki, és azzal elbeszélgetek nagyon szívesen, de ő nem fogadja el, ahogyan én gondolkodom. Szóval ez a furcsa. De jöjjön el ide, nézze meg, hogy miről van szó. Itt egyébként nem politikáról van szó, hanem itt háborúról és békéről van szó, és arról, hogyan lehetne megoldani, hogy ne haljon meg több ember, akár a mai napon. Ameddig csak gondolkodunk rajta, ezekben a pillanatokban is halnak meg emberek. Két ország lakói is. Meg lehetne állítani, már ma meg lehetne állítani.”
Azért fontos, hogy eljövünk és belekiabáljuk a levegőbe, hogy "Állj!", mert talán, ha minél hangosabban mondjuk, akkor minél többen megértik.
Végezetül azt is elárulta, hogy a kecskeméti Háborúellenes Gyűlésen beszerzett-e már Orbán-firkás pulcsit.
„Még nincs, be kell szereznem!”
Háborúellenes gyűlés

- Szentkirályi Alexandra a Háborúellenes Gyűlésen: "Óriási nyomás van Magyarországon"
- "Egy háborús pszichózis van Európában" – Takács Péter a kecskeméti Háborúellenes Gyűlésen
- Orbán Viktor: Kecskemét a béke pártján!
- Sokan dolgoznak azért, hogy ez a háború folytatódjon







