
Betelt a pohár, Rubint Réka és lánya elhagyták az országot: „Azelőtt nem így reagáltam volna”
A fitneszedző lányával szökött meg. Rubint Réka közösségi oldalán tudatta követőivel, hogy kiszakítanak maguknak egy kis minőségi, közös időt, ez azonban közel sem indult annyira flottul, mint ahogyan számítottak rá.
Rubint Réka lányával indult közös kiruccanásra, arra azonban nem számítottak, hogy ez kicsit sem lesz gördülékeny.

Rubint Réka gyerekei megkapják a figyelmet
Az ország legismertebb fitneszedzője rendszeresen ajándékoz élményeket a családjának és kiemelt figyelmet fordít arra, hogy szeretteivel mindig, minden felállásban töltsön minőségi időt: el szokott utazni Norbival és a gyerkekekkel is külön-külön, de sokszor csak a szűk családdal is. Nagy a kontraszt, hiszen a több száz fős Alakreform táborok után kell egy kis privátszféra is. Legfrissebb Instagram-bejegyzésében örömmel osztotta meg követőivel, hogy ezúttal Larával vették nyakukba a világot, bár az egyelőre még nem derült ki, hogy hová utaznak a csajos program keretein belül. A repülőtéren azonban nem várt akadályokkal kellett szembenézniük.
Rég volt már ilyen kalandos utazásunk, de végre itt vagyunk a reptéren és bár 4 órát késik az gépünk, de most már semmi nem állhat az utunkba
- írta Réka, majd hozzátette: jóllaktak, a kispárnájukat beszerezték, így nincs más hátra, mint tényleg odaérni és kipihenni magukat.
Azért a nyugalmi pulzusomhoz nagyban hozzájárul, hogy augusztusban jártam Balin, mert azelőtt nem így reagáltam volna le az elmúlt 24 órát. Na de most! Minden úgy jó, ahogy van … és minden okkal történik… és tényleg
- fogalmazott. Rubint Réka az elmúlt években nehéz időszakon ment keresztül, hiszen elveszítette az édesapját, és az élet is több olyan akadályt gördített az útjába, amelynek hatására úgy érzete, elérkezett a nagy lelki megtisztulás folyamatának ideje.
Azt mondják, hogy az ember életében mindig akkor következik be valami, amikor kell és azért nem máskor, mert korábban talán még nem álltál rá készen. Én ebben nagyon hiszek, ez a folyamat nálam három évvel ezelőtt kezdődött el, ami egy olyan fejlődés volt a lelkemben, hogy nem túlzás, ha azt mondom, hogy főnixmadárként születtem újjá.
- mesélte a Ripost-nak nemrég.
Balira ment újjászületni
Réka nagyon ritkán megy bárhová is férje, Schobert Norbi nélkül, a sztárpár kétségkívül már egy fogalom. A háromgyermekes édesanya azonban úgy érezte, életében először muszáj egy olyan utazásra is elmennie, ahol egyedül van, Bali spirituális világa pedig már régóta hívta őt.
Az ember sokszor megújul élete során, ami szükséges is, nekem ez a mostani megújulás egy óriási ajándék volt a Jóistentől






