RETRO RÁDIÓ

Könnybe lábadt a rajongók szeme, G.w.M három szóban üzent Kulcsár Edinának

Létrehozva2025. 11. 10. 14:30

Kulcsár Edina és férje kapcsolatát többször érték már heves kritikák. A rapper most ezzel a három szóval tisztázta, mi is a helyzet.

Kulcsár Edina és férje, Varga Márk, avagy G.w.M kapcsolata az évek során nem egyszer kapott kemény kritikákat. A pár mindkét tagjának született már két-két gyermeke, mielőtt összeházasodtak, majd ezt követően jött a világra a kislányuk, Amara, és egy kisfiú is, Dion. Edina és G.w.M elmondása szerint a kapcsolatuk tökéletesen boldog, és együtt tervezik eltölteni a hátralévő életüket, ennek ellenére időről időre felröppennek olyan pletykák, miszerint a látszat ellenére a házasságuk már rég megromlott, és hamarosan válni fognak. A helyzeten az sem segített, ahogy nemrégiben ismét felkapták az interneten a rapper egy régebbi kijelentését arról, hogy Edina előtt több mint ezer nővel volt együtt. 

293A4658
Kulcsár Edina, G.w.M
Ezt üzente férje Kulcsár Edinának / Fotó: Mediaworks Archív

Három szóban üzent G.w.M Kulcsár Edinának

Ugyan a pár kapcsolatát sokan kikezdték, szerencsére, bőven akadnak támogatóik is, valamint a megítélésük is nagyban változott az évek során.

Mi mindig önmagunkat adtuk és adjuk, soha nem játszottunk szerepet! Nagyon jólesik, hogy mostanában egyre több pozitív visszajelzést kapunk, és sok embernek változott a véleménye rólunk. Ahogy a rosszat sikerült kizárni, úgy a jót mindig beengedjük, és ez mindig feltölt

- nyilatkozta ezzel kapcsolatban nemrég Edina.

Akármi legyen is viszont az emberek véleménye, a jelek szerint a pár boldogsága töretlen: nemrég Kulcsár Edina egy közös fotóval jelentkezett az Instagram-oldalán, amelyen a férjével összeillő ruhát viselnek. A rajongók tetszését csakhamar elnyerte a szívmelengető felvétel, maga G.w.M pedig ezzel a három szóval reagált a kommentszekcióban:

Életem szerelme vagy!

Így tehát, a rosszindulatú feltételezések ellenére, Kulcsár Edina és G.w.M házassága harmonikusabb és boldogabb, mint valaha, a szerelmük pedig épp olyan lángoló, mint a kezdet kezdetén.

Mutatjuk is a házaspár közös fényképét!

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.