
Visszaült az iskolapadba Sebestyén Katja
A Sztárban Sztár leszek volt szereplője tanárnak áll, miután már kínosnak érezte mennyire keresett szakma ez a városában. A több diplomával is rendelkező Sebestyén Katja négy gyerek és a fellépései mellett most új pályát kezdett, amivel segíteni szeretne a gyermekeknek.
A négygyermekes családanya fontos döntést hozott meg a jövőjével kapcsolatban. Már tavaly, gyermeke születése előtt elhatározta, hogy tanárnak szeretne állni, ám kisfia érkezése a legjobb értelmében húzta keresztül az énekesnő terveit, de idén úgy érezte eljött az idő, hogy elinduljon az úton. Sebestyén Katja lapunknak büszkén mesélte, miért döntött úgy, hogy ismét belevág valami újba.

Az énekesnő elárulta a Ripostnak miért döntött úgy, hogy tanári pályát kezd.
A térség igényei alapján, elmentem a Miskolci Egyetemre és jelenleg átképzőre járok, hogy földrajz tanár lehessek, úgyhogy levelezőn elkezdtem az ötödik diplomámat, mivel a többire nincs szükség a Hajdú–Bihar megyei régióban
– ezen okok miatt gondolta úgy Sebestyén Katja, hogy belevág ebbe az új kalandba és négy gyermek mellett, mivel mindegyik már iskolába, illetve óvodába jár és a legkisebb fiú is lassan elkezdi a bölcsődét, így a hétköznapok unalmasak lennének az énekesnő számára.
Sebestyén Katja kínosan érezte magát a sok diploma miatt
Körülöttem mindenki panaszkodott, hogy nyolc–tíz tanár hiányzik és itthon ültem hétköznap és emiatt elkezdtem tavaly januárban körbejárni egy harminc kilométeres körzetben az összes iskolát, hiszen van nekem négy diplomám, amiből kettő tanári és független attól, hogy van miből megélnem, azért bennem volt az, hogy milyen ciki nekem itt ülni a diplomáimon és a településemnek meg nincsen tanárja
– így érezte magát másfél évvel ezelőtt Sebestyén Katja, aki akkor még nem is sejtette, hogy abban az évben érkezni fog negyedik gyermeke, aki miatt elcsúszott ez a projekt és idén szeptemberben tudta elkezdeni levelező tagozaton a földrajz tanári szakot.

Ezelőtt is szerzett már tanári tapasztalatot az énekesnő és rendkívül élvezte azt az időszakot, ezért is szeretett volna visszatérni erre a pályára.
Én képesítés nélkül is tanítottam anno a volt iskolámban, ahol szintén sajnálatos módon tanárhiány volt és egy olyan furcsa helyzet alakult ki, mikor elkezdtem érettségi után egyetemre járni, ami mellett egy pár évet tanítottam, de utána megszűnt az iskola és ugyan nem vagyunk száz százalékban rászorulva, bár nem élünk nagy lábon, de csak elmennék ismét tanítani
– így mesélt lapunknak tapasztalatairól Sebestyén Katja, aki elmondása szerint segíteni szeretne a gyerekeken, de sajnos egy nyelvi tanárt nem tudnak bármilyen pozícióra felvenni és ezért kezdett el egyetemre járni.
Sebestyén Katja fellépései az iskola ellenére nem fognak elmaradni
Attól, hogy tanárnéni leszek, az összes fellépésem maradni fog, mert soha nincs fellépés iskola időben, tehát sosem fogja ütni egymást a kettő. Iskola időben pedig a gyerekek azok óvodába vagy bölcsődébe, a nagyobbak azok iskolába járnak, tehát egyáltalán nem fogok kevesebb időt tölteni velük, inkább már nagyon evett a fene engem otthon és szerettem volna a városért tenni valamit
– így hozta meg ezt a nehéz döntést az énekesnő, aki nem érezte korrektnek, hogy ennyi végzettséggel nem kezd semmit és elmondása szerint a családnak is sokat tud ezzel segíteni.






