RETRO RÁDIÓ

Horváth Gréta döbbenetes szokásáról vallott: „Megdörzsölöm és megszagolom”

Létrehozva2025. 10. 22. 13:00

A híresség közösségi oldalán osztotta meg követőivel az érzéseit. Horváth Gréta meghökkentő szokásairól vallott.

Horváth Gréta egészen más énjét ismerhettük meg az Ázsia Expresszben, mint a Farm VIP-ben. Azt azóta többször is elmondta, utóbbiban érkezett meg igazán önmagához és itt tudta megmutatni leginkább, hogy ki is ő valójában. A csinos híresség egyre növekvő követőtábora miatt a minap úgy döntött, hogy újfent elárul saját magáról olyan titkokat, amelyek révén követői egy kicsit jobban megismerhetik őt. 

Horváth Gréta sok mindent szeret, amit mások undorítónak találnak
Horváth Gréta a poloska szagát sem tartja undorítónak, szerinte kifejezetten illatos (Fotó: Tv2)

Amiket mások utálnak, ő imádja

A sztáranyuka mindkét reality-ben megmutatta rátermettségét és kitartását, illetve a természethez való erős kapcsolódását, azt azonban nem lehetett sejteni, hogy vannak kifejezetten döbbenetes tulajdonságai is.

Imádom a poloskát. Igen, a bogárról beszélek, imádom, ahogy kinéz. Szeretem a kis felépítését, tetszenek a lábai, imádom a hátán a mintát és tetszik, hogy különböző zöld színei vannak. Van egy perverzióm is: megfogom, megdörzsölöm és megszagolom. Mert szerintem nem büdös, hanem illatos. Soha nem ölöm meg, még egy ordenáré gusztustalan pókot sem ölök meg soha, mindig befogom és kiengedem

- meséli Gréti, aki szerint másoknak gusztustalanok lehetnek bizonyos ételek is, ő azonban rajong értük. 

Ha kikerázom magam, nem gondolnád rólam, de imádom a belsőségeket: a májat, tüdőt, vesét, hurkát, véres hurkát, sült vért, malac fülét, pacalt, kocsonyát, csülköt. Minden olyan kaját szeretek, amit a 2 méter magas csávók esznek.

Gréti egyébként saját bevallása szerint minden mocskos kifőzdébe is szívesen bemegy, mint mondja, minél többen esznek egy helyen, annál jobb az étel. S míg egy hajszálon könnyedén túl tud lendülni, ha belekerül a tányérjába, a felszolgálók udvariatlanságát annál kevésbé akceptálja.

Horváth Gréta: „Utálok smúzolni”

Horváth Gréta Instagram-sztorijában hosszasan kitért arra is, hogy milyen fajta embertípusokkal van problémája. Az influenszer édesanya hosszú utat tett meg, amíg eljutott odáig, ahol most tart az életében, ami a külsejére és határozott jelemére egyaránt igaz. Gréti kategorikusan kijelentette, hogy nem bírja elviselni azt, ha valaki érdekből barátkozik valakivel.

Vadidegen emberekkel érdekből smúzolni, vagy úgy smúzolni, hogy ismered az illetőt látásból, vagy hallomásból, de elkezdesz “smúzolgatni”. Mondom úgy, ahogy gondolom: én nem tudok s.gget nyalni. Az érdek s.ggnyalást nem szeretem. Beszélgetni szeretek, de a hátulról jövő sunyi sz.rságokat nem bírom.

Horváth Gréta Ázsia Expressz-es és farmos tapasztalatai után még jobb ember ismerővé vált, ezáltal érthető, hogy kiborítják az olyan dolgok is, mint például az, ha egy anyuka egy másik anyukát lenéz, amiért császárral szült, vagy amiért nem tudott szoptatni. Vagy hogy a játszótéren “bratyizzon” az anyukákkal, szó szerint sz.rságokról. 

Nem szeretek felesleges anyukás dolgokról beszélgetni. Rühelltem, mikor arról kellett beszélgetni, hogy hogy kakilt a gyerek, meg mit evett. Engem ez végtelenül untat. Ha két felnőtt nő beszélget, akkor engem inkább az érdekel, hogy XY hogy van.

Az biztos, hogy Horváth Gréta ezúttal is egy rendkívül őszinte, szabadszájú bejegyzéssel örvendeztette meg a követőit, amellyel egy kicsit közelebb engedte magához a nyilvánosságot. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.