RETRO RÁDIÓ

Eltűnt Horváth Gréta, aggódnak a rajongók

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 09. 15. 16:00

A Farm VIP sztárja saját közösségének csoportjában írta meg követőinek, hogy miért tűnt el egy kicsit az elmúlt időszakban. Horváth Gréta szűkszavúan válaszolt egy bejegyzésre, ami miatt aggódhatnak a rajongók.

Horváth Gréta Instagram- és Facebook-oldala továbbra is aktív, privát csoportjában azonban egy ideje nem jelentkezett, ami elindította a találgatásokat a követők körében.

Horváth Gréta
Horváth Gréta egyik bejegyzése miatt aggódnak a redditezők (Fotó: TV2)

Horváth Gréta minden álmát megvalósította

A Farm VIP sztárja nemrég indította el saját női közösségét Absolotus néven, amelyhez azóta több ezer nő csatlakozott, és főként olyanoknak szól, akik párkapcsolati krízisben vannak, vagy egyszerűen csak megrekedtek valahol az életükben. Gréta sokszor hangsúlyozta interjúiban, hogy már rég nem az a lány, akit az Ázsia Expresszben megismerhettünk, hiszen azóta ő is túl van egy párkapcsolati krízisen, ugyanakkor mostani párja mindenben támogatja őt.

A Farm VIP tavalyi évadában döntősként mutathatta meg, hogy mire képes igazán, ő lett az ötödik évad női győztese. Gréta az utolsó adásban őszintén bevallotta, hogy a Farm kellett neki ahhoz, hogy visszakapja az önbizalmát és a műsor által érzi úgy, hogy igazán bizonyítani tudta, ki is ő valójában és milyen erő lakozik benne nőként. Nem titok, hogy a forgatások után az ott töltött idő hatására saját otthonában is megvalósított egy pajtakonyhát, amivel óriási álma valósult meg. Mindemellett elérte, hogy létrejöhessen az Absolotus női közösség, amelyet saját bevallása szerint tíz évvel korábban álmondott meg. Az, hogy egy saját táplálékkiegészítőkből álló termékcsaládot is piacra dobott, már tényleg csak hab volt a tortán. Gréta az Absolotus zárt csoportjában rengeteg tartalmat ígért a követőknek, akiknek azonban az elmúlt időszakban némileg hiányérzetük volt.

 

Nem tűnt el, csak szünetet kért

Horváth Gréta gyereke iskolás kistinédzser, aki mellett természetesen nem úgy kell már jelen lenni, ahogy kisgyermekkorban, ugyanakkor ebben az életszakaszban is rengeteg odafigyelést és támogatást igényel még, amit Gréti igyekszik maximálisan megadni kisfiának. Az évkezdés és a rengeteg munka mellett érthető tehát, hogy kevesebb ideje jutott az Absolotusra, amit egy lelkes rajongó szóvá is tett a zárt csoportban. Horváth Gréta redditen is gyakori téma a felhasználók körében, akik azonnal kiszúrták, hogy valami nincs rendben.

Egy névtelen felhasználó ugyanis kevesellte az oldalon a tartalmak mennyiségét, csalódottnak érezte magát, hogy nem azt kapja a közösségtől, amire számított. A csoport tagjai természetesen teljes mellszélességgel kiálltak Gréta mellett, aki végül röviden, de elárulta, hogy mi történt. Elképesztően sokat dolgozik és most egy betegséggel is meg kellett küzdenie. Azt írja, nem tud mindent egyszerre csinálni, illetve sejtelmesen jelezte, hogy ha kijött belőle, majd mesél róla. Bár az édesanya közösségi oldalain továbbra is aktív, a követők bíznak benne, hogy nincs nagy baj és hamarosan kiderül, mi állt a hallgatása hátterében.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.