RETRO RÁDIÓ

A Házasság első látásra sztárjának exe is megjelenik az esküvőn: vajon mit szól ehhez a menyasszony?

Niki
Szerző
Niki
Létrehozva2025. 10. 14. 17:45

Szilágyi Dániel is úgy döntött, hogy nősülésre adja a fejét a TV2 kísérletében, de az ő helyzete valamivel komplikáltabb, mint a többi pasié. A Házasság első látásra testépítője ugyanis exével együtt készül az esküvőre, amit bizony a legtöbb ara nem fogadna el egykönnyen.

A Házasság első látásra Danija is azért érkezett a kísérletbe, hogy a tudomány által megtalálják neki az igazit, ha már magának nem sikerült. Úgy tűnik, a testépítő sokkal könnyebben szerez barátokat, mint barátnőt, bár az is előfordult már vele, hogy két legyet ütött egy csapásra. Dani ugyanis kifejezetten jó viszonyt ápol az exével, olyannyira, hogy még az esküvőjén is kiemelt szerepet kapott. Most az is kiderül, hogy miért.

Házasság első látásra Dani
A Házasság első látásra Szilágyi Danija nem fél attól, hogy exe miatt esik kútba a lagzi, elmondása szerint testvérként gondol rá (Fotó:  TV2)

A Házasság első látásra szakértői Tigyi Kármen fitneszversenyzőt választották Szilágyi Dani párjának, akinek bizony nem lesz könnyű dolga, látva, hogy a leendő férj milyen közeli kapcsolatot ápol volt barátnőjével. Az egykori pár még öltönyt választani is együtt indult.

Anikóval anno mi együtt is voltunk egy ideig, és aztán ez alakult át barátsággá

– árulta el szűkszavúan a vőlegény.

„Régen együtt játszottunk mindenféle számítógépes szerepjátékot, és a csodálatos internetnek a varázsa, vagy nem is tudom minek mondjam, de így sikerült megtalálni egymást és nagy szerencsém volt, hogy pont egy normális férfit találtam ott” – mesélte Anikó egykori kedveséről.

Mindezek mellett ráadásul a lány lesz a vőlegény tanúja is, így természetesen az esküvőn is jelen lesz, ami nem biztos, hogy tetszeni fog a menyasszonynak.

A Házasság első látásra 3. évadában is számíthatunk néhány feszült pillanatra, vajon Dani és Kármen már az esküvőn összekapnak? (Fotó:  TV2)

A Házasság első látásra szereplői konfliktussal indulnak?

A Házasság első látásra Kármen és Dani számára sem lesz egyszerű kihívás, különösen, hogy a leendő feleség egy igen határozott és karakán fiatal lány, így bizonyára a férje exéről is meglesz majd a véleménye, de a testépítő szerint ez is megoldható.

Az, hogy Anikóval én szoros kapcsolatban vagyok, akkor jelenthet csak problémát, hogyha ebben felmerülnek kérdések. Ha ezt teljesen világosan feltárom, és megmutatom ezt a viszonyt, ami leginkább egy testvéri kapcsolathoz hasonló, akkor nem merülhetnek fel ilyen aggályok

– fejtette ki az álláspontját Dani.

„De ehhez érdeklődni kell ebbe az irányba, és nem visszavonulni ez elől, és elméleteket gyártani” – tette hozzá.

Az viszont, hogy Kármen is így vélekedik-e majd ezzel kapcsolatban, és ennek ellenére igent mond-e, az csak a Házasság első látásra mai részeiből derül ki, 19:45-től a TV2-n!

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.