
Kitálalt a rákról Károly király: így érzi magát most
A király hosszú ideje küzd a súlyos betegséggel.
Beszélgetett, viccelődött és ismerkedett Károly király egy hivatalos megmutatkozásán a Midland Metropolitan Egyetemi Kórházban. A brit király körbejárt a kórházban és beszélgetésbe elegyedett a betegekkel. Az egyik beszélgetés alkalmával pedig megnyílt saját egészségi helyzetéről is.

A 76 éves Károly királynál 2024 februárjában állapítottak meg rákos betegséget. A király nem árulta el, milyen típusú rákos elváltozást diagnosztizáltak nála, de egy betegnek elmondta, jelenleg jó állapotban van.
Nem érzem magam rosszul
A király betegsége csúcspontján hónapokig visszavonult a nyilvános szerepléstől. Azt nem lehet teljesen tudni, hogy milyen kezelésen vesz részt, de az uralkodó több mint egy év távlatában sem gyógyult ki súlyos betegségéből. A palota még év elején nyilatkozatot adott ki, hogy a király kezelése 2025-ben is folytatódik, de azóta nem érkeztek a betegségéről hírek.
Károly király novemberben ünnepli 77. születésnapját, ebben a korban már csak szaporodnak az egészségi problémák.
Hetven fölött már nem működik minden úgy, mint régen.
III. Károly király elég jól érzi magát ahhoz, hogy ellássa uralkodói kötelességeit, de óvatosan kell kezelnie az egészségét. A betegsége és a kora miatt jól meg kell fontolnia, hogy ne erőltesse túl magát és ne vállaljon be kockázatos megmutatkozásokat.
A Buckingham-palota hangsúlyozta, a híresztelésekkel ellentétben nem prosztatarákról van szó. A prosztatarák az egyik leggyakoribb daganatfajta, a férfiak daganatos megbetegedéseinek közel 10%-át teszi ki. Ha időben felfedezik, akkor könnyen kezelhető betegség, de minél később kap a páciens kezelést, annál nagyobb veszélynek van kitéve. A 50 éves kor felett nagyobb eséllyel alakulhat ki a betegség a férfiaknál - írja a life.hu.






