
Elképesztő üdvrivalgás fogadta: betegségét követően a DPK színpadán tért vissza Demjén Ferenc
Valósággal felrobbantotta a Papp László Sportarénát az énekes.
Demjén Ferenc a Papp László Sportarénában megrendezett Digitális Polgári Kör első országos találkozóján állt újra színpadra.

Az énekes még augusztusban, az otthonában szenvedett balesetet, ami miatt műtétre szorult. Demjén Ferenc most a rehabilitációt követően újra színpadra lépett nagyközönség előtt.
Balesete után a DPK rendezvényén tért vissza az énekes
Az aréna már kora délután megtelt a rendezvény résztvevőivel, DPK-tagokkal, sztárokkal, közéleti szereplőkkel és rengeteg érdeklődővel. Az eseményen többek között Orbán Viktor is beszédet tart, miközben a résztvevők zenei produkciókat és szellemi kiállítótérrel kiegészített programokat is élvezhetnek. Az eddigi csúcspont viszont egyértelműen akkor érkezett el, amikor Demjén Ferenc a színpadra lépett. A közönség felállva tapsolt, énekelt és integetett neki, a levegő megtelt izgalommal és tisztelettel. A DPK rendezvény keretében Demjén Ferenc a „Szabadság vándorai” című dalát adta elő. A közönség minden egyes hangot együtt énekelt vele, és amikor a dal első akkordjai megszólaltak, az aréna megtelt élettel és eufóriával - írja a Bors.

Számtalan pályatársa szorított érte
A produkció után a közönség állva tapsolt, kifejezve szeretetét és tiszteletét a művész iránt. Demjén Ferenc mosolyogva köszönte meg a lelkes fogadtatást, és ígéretet tett arra, hogy pályafutását tovább folytatja, és a jövőben is örömet szerez a közönségnek.
Újra a színpadon mindenki örömére
A sérülése után egyébként a rajongók mellett számos pályatársa is üzent az elismert zenésznek, többek között Pataky Attila, Zalatnay Sarolta, Leslie Mandoki és Nagy Feró is, akik közül néhányan szintén jelen vannak DPK találkozóján. Rózsi nem fog unatkozni, hiszen a nyáron javában folytak a Hogyan tudnék élni nélküled? 2 forgatásai is, ahová a Kossuth-díjas előadót is hatalmas szeretettel várták, de sajnos a baleset ezt meghiúsította. Viszont most, hogy már hivatalosan is felépült a legenda, újra megvillanthatja páratlan tehetségét a legnagyobb örömünkre.






