
Lázár János bemutatta, hol rendezik a Digitális Polgári Körök első találkozóját
A műsor 16 órától kezdődik, és a jelek szerint minden készen áll
Lázár János közlekedési miniszter a Facebookon osztott meg egy videót, amelyben bemutatja az Digitális Polgári Körök első találkozójának helyszínét. A budapesti Papp László Sportarénában 16 órától kezdődik a műsor, aminek végén beszédet mond Orbán Viktor is.

Amint arról beszámoltunk, a szervezők rengeteg meglepetéssel készülnek. Ezt Orbán Viktor is megerősítette, a közösségi oldalain posztolt bejegyzésekből eddig az derült ki, hogy "az állatok új királyai, a zebrák is ott lesznek szombaton a Papp László Sportarénában."
A kormányfő azt is elárulta, hogy a nézők és a szervezők Lázárinfó Extrára is számíthatnak szombaton.
A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, és kizárólag a digitális polgári körök tagjai vehetnek részt rajta. A férőhelyek száma limitált, túljelentkezés esetén a helyeket sorsolják.
Így néz ki a helyszín
A budapesti Papp László Sportaréna ad otthon az első Digitális Polgári Kör eseménynek, ahova sok ezer ember látogat majd el személyesen is. A rendezvény óriási előkészületeket igényelt, Lázár János pedig a kezdés előtt pár órával bemutatta, hogy miként is néz majd ki pontosan a helyszín.
A program részeként beszédek, zenei produkciók és csaknem negyven kiállítóval rendezett expó várja a résztvevőket. A színpadon többek között Lázár János, Kocsis Máté és Orbán Viktor miniszterelnök is felszólal. A szombati rendezvény házigazdái Rákay Philip és Szabó Zsófi lesznek.







