
Lázár János: Személyes célom, hogy a közösségi közlekedés az utasokról szóljon
Magyarországon 4 millió ember indul útnak nap mint nap. Miközben egyre több autó kerül az emberek tulajdonába, egyre többen választják a tömegközlekedést is. Éppen ezért párhuzamosan zajlik az úthálózat és kötött pályák felújítása. Lázár János közlekedési miniszter KözlekedésInfót tartott, amiben összegezte az elmúlt közel 3 évet, de a jövőbeli tervekről is beszélt.
Lázár János építési és közlekedési miniszter Hegyi Zsolttal, a MÁV vezérigazgatójával közös sajtótájékoztatót tartott hétfő délelőtt. A KözlekedésInfó célja az elmúlt két és fél év áttekintése, illetve a jövőbeli tervek előrevetítése volt. Az elmúlt években 800 km autópálya épült meg, amivel Magyarország a lakosságszámot tekintve a leglefedettebb autópályák tekintetében. Ugyanakkor további fejlesztések fognak zajlani, a miniszter bejelentette az M1-es autópálya 6 sávra bővítését, és a tömegközlekedés modernizációját is.

Fotó: Lehoczky Péter / MTI
Lázár János azzal kezdte a mondandóját, hogy menetrend szerint, késés nélkül megérkezett az Otthon Start Program, ami több százezer fiatalnak kínál lehetőséget arra, hogy ne bérelni kelljen az otthonukat, hanem saját tulajdonuk lehessen. A miniszter szerint a fix 3%-os hitel rengeteg fiatalnak teszi lehetővé, hogy otthonhoz jusson majd rátért a közelkedés helyzetére.
2022. novembere óta, amit elértünk 2025. szeptemberéig az az, hogy abból a válságból, amiben a MÁV és a Volán már 40-50 éve van sikerült ezt a két vállalkozást kimozdítanunk
– kezdte a sajtótájékoztatót Lázár János.
Egyre több gépjármű kerül tulajdonba, közben egye többen választják a tömegközlekedést is
Az elmúlt években egyre növekszik az autóvásárlások száma, legyen ez akár használt-, akár új autó. Éppen ezért felvetődött a kérdés, hogy milyen téren van szükség a tömegközlekedés fejlesztésére, illetve van-e egyáltalán szükség rá. A felmérések azt mutatják, hogy nagyon is, ugyanis az utóbbi időben egyre több autótulajdonos teszi le az autót és jár munkába tömegközlekedéssel.
Jól mutatja ezt az eladott bérletek száma: 21 millió bérletet adtak el, amióta bevezették a vármegye-, illetve országbérleteket, ami azt jelenti, hogy egy hónapban egymillió bérletet vásárolnak az emberek.
Ezek mögött a számok mögött több tényező is áll. Egyrészt az, hogy az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt a munkavállalók száma, másrészt az olcsó bérlet konstrukció. A magyar tömegközlekedés az 5. legolcsóbb az Európai Unióban, egy havi Pest vármegye bérlet egy diák számára mindössze 950 forintba kerül. Ugyanakkor a folyamatos fejlesztéseknek hála nő az utasok elégedettsége is a tömegközlekedéssel kapcsolatban, ami szintén hozzájárul ahhoz, hogy egyre többen válasszák a közösségi közlekedést az autózás helyett.
Szeptember közepétől elindul az M1-es autópálya hatsávosítása
Lázár János bejelentette, hogy szeptember 15-től kezdetét veszi Európa legnagyobb forgalomkorlátozása. A cél az M1-es autópálya 6 sávra szélesítése Budapest és Bábolna között, ami a tervek szerint 2029. decemberéig fog elkészülni. Ezidő alatt a Győr felé vezető oldalon 2+1 sáv lesz járható, a Budapest felé vezető oldalon viszont csak egy, ezért számolni kell a forgalom megnövekedésével. Mivel ez nagyban megnehezíti a agglomerációból ingázók életét, ezért a miniszter egy anyagi kompenzációt szeretne bevezetni: a Győr-Moson-Sopron-, a Komárom-, a Fejér-, illetve a Pest vármegyéből ingázók jövőre 15.000 forintért vásárolhatják majd meg az érintett 4 megyére érvényes autópálya matricát.
Jó hír a KözlekedésInfón: tovább folytatódik a MÁV és a Volán korszerűsítése
Hegyi Zsolt a MÁV vezérigazgatója elmondta, hogy idén nyáron jelentősen javult a menetrendszerűség, csökkentek a késések. Ez több mindennek is köszönhető.
- Bevezetésre került a késési biztosítás.
- Tavaly nyáron például előfordult, hogy több IC kocsi is hiányzott, idén azonban ez egyáltalán ne fordult elő, kellően felkészültek a nyári utasforgalomra.
- Zajlik a mozdonycsereprogram is: 100 mozdonyt terveznek lecserélni, amiből 40 cseréje már meg is történt.
- A 200 autóbuszos tartalékrendszer sokat segített például a nagy viharok során, amik vonatpótlásnál nagy szerepet kaptak.
Közben zajlik a mosdók felújítása is, illetve javul a vonatok tisztasága is. Naponta 300-szor takarítják a vonatokat, ezzel kapcsolatban a legpozitívabb a visszajelzés. Folyamatosan fejlesztik a MÁV applikációt is, most épp a térképes keresés fejlesztése van folyamatban.
Lázár János elmondta, hogy messze van még a siker és ez nem az öndicséret időszaka, de a tömegközlekedés elkezdett az utasokról szólni, ami lényegében a közösségi közlekedés célja.






