
„Életemben először igent mondtam magamra!” – Rubint Réka új életet kezd
Schobert Norbi felesége egy bátor döntést hozott meg: életében először saját magát helyezte előtérbe. Rubint Réka egyedül vág neki annak az utazásnak, amelynek célja nem más, mint önmaga megtalálása – és ez talán minden eddiginél félelmetesebb kihívás. Megható vallomása rengeteg embert megérintett.
Schobert Norbert felesége, a híres anyuka, barát, társ, és érzékeny lélek, megható vallomással indította a hetet, aki egy bátor döntéssel nemcsak önmagára mondott igent először az életében, de egy olyan utazásra is készül, ami sorsfordító lehet. Rubint Réka most saját magát helyezi előtérbe, talán először.

Rubint Réka „IGENT” mondott magára
Aki ismer, vagy Rák csillagjegyű, mint én, az tudja: mindig csak adtam, és sosem tudtam nemet mondani. De az élet megtanított: ha nem tanulsz meg lelassulni és nemet mondani, akkor saját magad tűnsz el a végén
– írja posztjában.
Az elmúlt három év komoly felismeréseket hozott számára. A folyamatos megfelelés, a másoknak való örömszerzés mögött ott lapult egy elhanyagolt belső hang: Réka saját hangja. Most végre úgy döntött, nem nyomja el tovább.
„Réka elindul, hogy megtalálja Rékát… És ez az utazás a legfélelmetesebb mind közül: szembenézni önmagunkkal, a félelmeinkkel, a fájdalmainkkal.”
A megható üzenetben azt is elárulta, hogy az elkövetkezendő hetekben kevesebbet lesz jelen a nyilvánosság előtt. Egyedül indul útnak, hogy feltérképezze és feloldja azokat a blokkokat, amelyek hosszú évek óta akadályozzák a fejlődését.

„Ez az én időm. Ez most rólam szól. És bármennyire is félelmetes, tudom: megéri.”
A döntését szerettei is támogatják: gyerekei, párja, Schobert Norbert, és barátai mind mellette állnak.
„Hálás vagyok nekik, hogy mindenben mellettem vannak. Most is, amikor azt mondom: kevesebb leszek kívül, de belül annál inkább jelen.”
– fogalmazott búcsújában Instagram-oldalán.
Réka üzenete mindannyiunknak szól: néha a legnagyobb bátorság az, ha végre magunkra mondunk igent!






