RETRO RÁDIÓ

Az esküvő után máris bővül Curtisék családja

Létrehozva2025. 08. 11. 21:40

Az esküvő után újabb örömhírt jelentett be Curtis és Judie. A rapper és felesége elárulták, bővül a családjuk.

Egy újabb négylábú érkezik a friss házaspárhoz. Curtis és Barnai Judit ma délelőtt kimondták a boldogító igent, és elárulták, hogy egy kutyussal bővül a családjuk az esküvőt követően. A nászút és a több száz fős lagzi azonban még várat magára, ahogy a kisbaba is. Erről a Borsnak meséltek először.

curtis barnai judit esküvő
Curtis felesége, Judie kosaras karrierje egyelőre késlelteti a babaprojektet, de így is bővül a család (Fotó: Bors /  Bánkúti Sándor)

Széki Attila Curtis és Barnai Judit esküvőjére ma, a IV. kerületi Polgármesteri Hivatalban került sor. A szűk körű ceremónia után elmondták, hogy a lakodalom sem marad el, de majd jövőre tartják meg, mint ahogy a nászútjukat is. 

Holnap érkezik a másik kiskutyánk, Tupac féltestvére, ugyanis ugyanaz az anyukájuk, így most nem lesz nászút

 – kezdte Curtis.

„Bővülünk még egy szőrös gyerekkel” – szúrta közbe nevetve a feleség.

„Ráadásul Judie-nak már elkezdődött az alapozás, nekem augusztusban van még két koncertem, szóval ez várat magára. Szerintem jövőre tartjuk meg, akkorra egy amerikai körutat beszéltünk, ahol majd kipihenünk mindent” 

– fűzte hozzá még hozzá a rapper.

esküvő
Curtis családja az esküvő után egy újabb négylábúval gazdagodik, de idővel Doncsi is kap majd kistestvért (Fotó: Bors /  Bánkúti Sándor)

Az esküvő után Curtis felesége is szeretne anyuka lenni

Curtis fia, Doncsi nagyon boldoggá teszi a sztárpárt, mindketten imádják a fiút, és nem titkolták, hogy közösen is szeretnének egy kisbabát.

Most még Judie kosarazik, így addig biztosan nincs tervben ilyesmi, majd jövőre talán, vagy amikor befejezi a pályafutását 

– jelentette ki határozottan a zenész.

Hatalmas lagzira készülnek

A fiatal házaspár elárulta, hogy jövőre hatalmas lakodalmat szeretnének csapni, amilyet ritkán látni. 

„Budapesten tartjuk, az biztos, nagyjából 200-300 fő, így ehhez mérten kell majd helyszínt is keresnünk, ami nem egyszerű feladat. A parkolástól kezdve a cateringig, nagyon sok mindennek össze kell állnia ahhoz, hogy minden ideális legyen” – mesélte Curtis.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.