
2,3 milliárd forintos esküvőn mondja ki a boldogító igent Steve Jobs lánya
Az esküvő potom 5 millió fontba (2,3 milliárd Ft) kerül. Óriási pompa közepette mondja ki a boldogító igent Steve Jobs lánya a férjének, az olimpiai bajnok brit díjugratónak, Harry Charlesnak.
Cotswolds és környéke teljesen felbolydult a napokban, ami nem csoda, hiszen a hétvégén, alighanem az év esküvőjét tartja az Apple örökösnője, Eve Jobs, Steve Jobs lánya, és sztárvőlegénye, az olimpiai bajnok sportoló. A szertartást a Szent Mihály templomban tartják majd.

Több száz alkalmazott érkezett az esküvő helyszínére, hogy előkészítsék a méregdrága házasságkötést. Munkások perzsa szőnyegekkel, világítótestekkel és több száz virágdísszel érkeztek, hogy felcicomázzák a helyszínt. Az 1170-ből származó, műemlékvédelem alatt álló templom mindössze 1 kilométerre található a Soho Farmhouse-tól, ahol a feltételezések szerint a vendégek közül sokan megszállnak majd.
Az egyik munkás szerint, több száz embert hívtak meg, és ez lesz az esztendő legnagyobb durranása. A Szent Mihály templom Cotswolds egyik legszebb helyszíne, annak idején Sam Mendes filmrendező és Alison Balsom is itt kötötte össze életét.
Eve Jobs kívánsága szerint a díszlettervezőkből álló csapat 7 millió forintos perzsa szőnyegeket fektetett le a templom folyosóján, a bejárattól egészen a szentélyig. Növényből font kerítést állítottak fel a templomkert bejáratánál, hogy eltakarják a menyasszonyt és a vőlegényt, valamint vendégeit.
Eve és Harry 2022 óta járnak együtt, és a 2024-es olimpián debütáltak nyilvánosan.
A Dailymail-nek egy helyi lakos elmondta, hogy a közeli birtok, ahol a lakodalom lesz, és a vendégek meg is szállhatnak, a szobák napi ára: 795 font, azaz 366 ezer Ft.
Sok VIP vendég lesz itt ezen a hétvégén. A kúria nemzetközileg elismert helyszín hatalmas esküvők számára, mivel hatalmas birtoka több száz vendég befogadására alkalmas - míg a Soho Farmhouse egy elbűvölő, privát klub, amelyet az A-listás hírességek szeretnek
– mesélte az ottélő.
A 27 éves Eve, és a 26 éves sportoló, Harry tavaly szeptemberben jegyezték el egymást, és 2022-ben kezdtek el randizni.
Pazar menyegzőjük négy napon át tart, pontosan egy hónappal azután, hogy Eve az olaszországi Capri szigetén megtartotta leánybúcsúját.
A vendéglistán brit sportolók, amerikai politikusok, sőt még a királyi család tagjai is megtalálhatók.
A VIP vendégek között várhatóan Kamala Harris volt amerikai alelnök is lesz, állítólag Sir Elton John is fellép – a pletykák szerint 1 millió fontos díjért –, sőt, várhatóan Beatrice hercegnő is jelen lesz, akikhez olyan hírességek csatlakoznak majd, mint az Arctic Monkeys sztárja, Matt Helders, Bruce Springsteen lánya, Jessica, Jony Ive, az Apple tervezője és Szófia Abramovics, a Chelsea korábbi tulajdonosának, Romannak a lánya.






