
Köllő Babett nagyon kiakadt: csúnya pert indított, de elbukta
A sztáranyuka pontosan tisztában van azzal, hogy közszereplőként sokkal több mindent kell eltűrnie a közösségi médiában, mint általában másnak. Köllő Babett azonban erősen sérelmezi, hogy bárki bármit leírhasson róla. Egy csúnya, hazugságon alapuló pletyka miatt megpróbált utánamenni a dolognak, sikertelenül.
Köllő Babett férje vélhetően nagyon türelmes ember, hiszen ő is ugyanúgy tudomást szerez a feleségéről megjelent hírekről. Pár éve azonban olyan durva dolog történt, amit még Babett sem hagyhatott szó nélkül.

Köllő Babett: „Mindent tűrnöm kell?”
A híresség nemrég a “Ki vagy te valójában?” podcast vendége volt, ahol kendőzetlen őszinteséggel beszélt a gyerekkoráról, múltbéli dolgokról és arról, hogy mivel jár együtt, ha az ember lánya közszereplő. Babett pontosan tudja, hogy magasabb tűrésfokkal kell bírnia, mint másoknak, hiszen nyilvános közösségi oldalaira bárki következmények nélkül írogathat, bár elmondása alapján az obszcén kommentelőket le szokta tiltani.
„Azzal, hogy közszereplő vagy, vállalod ezt, oké, én is vállalom, de mindent tűrnöm kell?” – tette fel a kérdést a sztármami, aki egy egészen megdöbbentő, korábbi esetről is beszámolt.
Előfordult olyan, hogy megjelent egy cikk, ami azt taglalta, hogy édesanyám halálát a mai napig nem dolgoztam fel, durva volt. Merthogy köszöni szépen, jól van és egyébként éppen ő küldte át nekem a cikket, hogy 'nézd, eltemettek'
De azon is kiakadt, amikor Szoboszlai Dominikkal hozták hírbe, nem is akárhogy.
„Egyszer pert indítottam a Reddit ellen. Ott ugyanis az általános szerződési feltételekben benne van, hogy ha valakiről valótlant állítasz és ő beperel, akkor kiadhatják az IP címedet és elindul egy polgári peres eljárás, aminek pénzbüntetés lesz a vége. Körülbelül két éve nyáron, egyik reggel arra a kérdésre ébredtem, hogy “Hogy van Dominik?” – kezdi Babett, aki eleinte nem is értette, hogy miről van szó.
Végigfuttattam magamban, hogy kiről lehet szó, de nincs is Dominik ismerősöm. Aztán rákerestem a neten, hogy mit csináltam már megint. Ekkor derült ki, hogy Redditen elindult egy pletyka, hogy én Szoboszlai Dominikkal csalom a férjemet. Állítólag egy esküvőn ismerkedtünk meg, ahol a férjem is ott volt.
Köllő Babett lánya miatt húzta fel magát első körben, hiszen tudta, hogy neki viszont másnap be kell mennie az iskolába és egy ilyen szóbeszéd nagyon kellemetlen tud lenni.
Eleinte még röhögtünk is a férjemmel, egymástól kérdezgettük, hogy “na és, milyen volt az esküvő?” Aztán amikor megláttam a hírt nyomtatott sajtóban is, akkor már nem volt vicces. Elmentem egy ügyvédhez és elindult a per, én ugyanis magamat menedzselem, nincs sajtósom.
Babettet az ominózus eset kapcsán akkor nagyon sokan megkeresték, hogy arról érdeklődjenek, vajon mit szól ehhez Dominik, ő azonban nem győzte hangsúlyozni, hogy életében nem találkozott még a focistával.
A feketeleves csak ezután jött
Vannak focista ismerőseim, Kabát Peti vagy Dzsudzsák Balázs, akiket ismerek és ha találkozunk, örülünk egymásnak. Dominikot viszont nem ismerem. Természetesen tudom, hogy ki ő, de nem találkoztam vele.
Köllő Babett pere legnagyobb megdöbbenésére azonban nem úgy zárult, ahogy azt remélte.
„Azzal zárták le az ügyet, hogy a kommentelő a saját véleményét írta le. Vagyis kitalált egy komplett sztorit, hogy hol ismerkedtem meg egy emberrel, hogy jöttem össze vele és mi történt utána. Az, hogy valaki ronda, vagy szép, az egy vélemény. De egy teljes kitalált történet szerintem nem vélemény. És ezért a dologért még fizetnem is kellett, hiszen elbuktam a pert.”
Az eljárás indulásakor egyébként hirtelen eltűntek a kommentek, de akkor már késő volt, mert Babett lementett mindent, ez azonban nem volt elegendő a győzelemhez, ami miatt a műsorvezető azóta is nagyon csalódott.






