A Tisza párt egyik vezetője jól ismert pornószínésznő

POLITIK
Létrehozva: 2025.06.29.

Labubu őrület: Köllő Babett is sokat áldozott az ijesztően cuki szörnyekre

Hihetetlen de igaz, hogy a világot meghódító képregényfigura ma már nem csak a világot, de az aukciós házakat is meghódította. Akad olyan, Labubu, amiért egy gyűjtő 58 millió forintnak megfelelő dollárt perkált le. Köllő Babett ugyan sosem fizetne 20-30 ezer forintnál többet a kedvesen mosolygó, szörnyecskéért, de tény, hogy őt is beszippantotta a nem is annyira új őrület.

A kis, bolondos erdei manócskákat Kasing Lung hongkongi–belga képregényrajzoló 2015-ben alkotta meg „The Monsters” mesekönyvsorozatában. A Labubuk pár évvel később jelentek meg figura formában a boltok polcain, de a az igazi áttörés 2023-ban következett be, amikor a fura mosolyú szörnyek, olyan világsztárok táskáin tűntek fel, mint Blackpink Lisa, Rihanna, vagy éppen Kim Kardashian. A Labubuk hazánkat jóval később, alig néhány hónapja kezdték el meghódítani és tulajdonképpen a közösségi felületeket az elmúlt hetekben kezdték el leuralni a boldogan bontogató influenszereken és hírességeken keresztül. A cuki kis szörnyek egyik nagykövetének tekinthetjük Köllő Babetett, aki több, Labubu bontogatós videót is közzétett az elmúlt néhány napban. A színésznő, most a Ripostnak mesélt az őt is behálózó Labubu őrületről. 

Labubu
A Labubu babákért oda és vissza vannak az emberek. Mégis mi a titka? ( Fotó: Katerina Elagina /  Shutterstock )

Köllő Babett egy ponton túl behúzza a féket, ha a Labubu őrületről van szó

„A Labubu nem kifejezetten gyerekjáték, hiszen alapvetően az ára miatt inkább már luxuskiegészítőnek mondanám. Nem azért kerül ennyibe, mert elszabadultak a gyerekjáték árak, hanem mert nem feltétlenül gyerekeknek találták ki. És igen, vannak több száz ezres verziók is” – kezdte Köllő Babett, aki persze inkább a szolidabb „gyűjtők” körébe tartozik. „Nekem, nekünk is van már mindenféle szörnyecskénk. A legdrágább, amit megvettünk az a Coca Cola szett, de ez sem volt olyan vészes. 

Egyesével olyan húszezer forint körül van az áruk, és azért vettük szettben, mert reméltük, hogy akad közte egy különlegesebb, ”titkos” darab. Hát nem akadt…

 – tette hozzá nevetve a színésznő, aki ugyan nem adta föl, hogy találjon egy ritka Labubu példányt, de azért egy határt már biztosan nem lép át. „Épp most tartottam a kezemben egy hatalmas Labubut, aminek az ára úgy százötven és kétszáz ezer forint között mozog, de nekünk nincs ilyenünk és nem is lesz. A kicsik közül van az én táskámon is és még ruhát is kapott, mert tök jó buli, de én két lábbal a földön állok és soha nem adnék ki erre több százezer forintot” – szögezte le Köllő Babett Labubu tulajdonos. 

@kollobabettofficial Unboxing!!!!! @vakdoboz köszönjük a csomagot 🙏🙏🥰 #labubu #labubuthemonsters #labubumacarons ♬ eredeti hang - Babett Köllő

Labubu és más, vagyis a trendkövetés lélektana szakértő szemmel

Szóval Labubu lázban ég a világ és mostanra már Magyarország is. A Ripost arra volt kíváncsi, mégis mi lehet az oka annak, hogy egy trend, ilyen invazív módon képes elterjedni, gyakorlatilag az egész bolygón. Íme a szakember válasza: „Ha belegondolunk, már a szüleink, a nagyszüleink idejében, sőt talán a világunk kezdete óta léteztek időleges trendek arra vonatkozóan, hogy mit is gyűjt éppen a világ, vagy a világ egy általunk belátható szelete. Elég ha megemlítjük a szalvétákat, gyufáskatulyákat, vagy sörös dobozokat. De ha nem megyünk vissza ennyire az időben, akkor beszélhetünk a Kinder tojás figurákról, vagy mondjuk a Pokemon kártyákról. Tény, hogy az ilyen tárgyak addiktívak és tömegeket képesek beszippantani. Az ember ugyanis úgy van összerakva, hogy képes versenyt generálni akár abból is, hogy megvan-e valamiből a teljes szett és bizony képes irigykedni arra, akinek már megvan. A közösségi platformok megjelenése pedig, felgyorsította a különféle trendek terjedését és persze növelték a társadalmi nyomást is a témában” – kezdte lapunknak Dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus, aki szerint már a különböző cégek csúcsra járatták a tömegmanipuláció „mesterségét”. „Tulajdonképpen már észre sem vesszük a manipulációt. Emlékezzünk meg egy pillanatra a dubai csokiról. Jött, látott, győzött és szinte már a múlté ez a trend. Pedig nemrég még mindenki ezt a terméket bontogatta a közösségi médiában és úgy csináltunk, mintha soha korábban nem láttunk, vagy kóstoltunk volna pisztáciát. Ma mindenki Labubut bontogat, holnap pedig valami mást. A lényeg, hogy valami termelje a dopamint és valamire vágyjunk. Ezt hajszolja ma az emberiség. 

Nincs is ezzel túl nagy baj, egészen addig, amíg az egyén nem kezdi magát kevesebbnek érezni attól, ha nem tud lépést tartani egy trenddel, vagy nem esik túlzásba valami gyűjtésével

 – tette hozzá a szakember. 

A Dancing with the Stars győztese Whisperton is Labubu lázban ég:

@whisperton

LABUBU UNBOXING 2.0 💅🏻💖

♬ original sound - Ton

Kis Labubu történelem

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy kis bolondos erdei manócska – Labubu. Kasing Lung hongkongi–belga képregényrajzoló 2015-ben alkotta meg „The Monsters” mesekönyvsorozatában, merítve a skandináv mesevilágból. A fogait kacsintós mosollyal villogtató, finoman pimasz tekintetű szörnyecske nyomban belopta magát az olvasók és főként a gyerekek szívébe. A mesevilágból a polcra 2019-ben lépett át, amikor a kínai Pop Mart játékvállalat felfigyelt az aranyosan ijesztő lényecskére. A figurák vakdobozos rendszerben jelentek meg, így nemcsak rajongók, de gyűjtők is rajongani kezdtek értük. 2023-tól a kis plüss-alakok kulcstartóként robbantak be a divatvilágba. Blackpink Lisa, Rihanna, Kim Kardashian és más sztárok kezdték viselni őket kiegészítőként és ezzel el is indították az igazi Labubu mániát, szerte a világon.

@borsonline

Köllő Babettet is elkapta a Labubu őrület Köllő Babett is Labubu lázban ég, kislányával igazi gyűjtőkké váltak. Már jó pár játékot beszereztek, de azt mondja 30 ezernél többet nem költene rájuk. #bors #köllőbabett #labubu #trend #tiktok

♬ eredeti hang – Bors - Bors

A legritkább & legdrágább darabok

Titkos vakdobozos (“secret”) változatok mint például a Chestnut Cocoa Labubu a másodlagos piacokon akár 150 USD+-ért is elkelhetnek. Múzeumi, speciális kiadások, például a Louvre-ban árult „Artistic Quest” változatok, amelyet különleges alkalmakra készültek, szintén nagyon keresettek és nem is olcsók. Egy négy láb magas (kb. 120 cm) menta zöld PVC Labubu került kalapács alá 2025 júniusában Pekingben és 170 000 dollárért, vagyis 58 millió forintért kelt el.

Végezetül íme a világ legnézettebb Labubu videója:

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek