Létrehozva: 2025.06.22.

Voksán Virág visszatért a színpadra: „Ma már a családom a legfontosabb, nem a hajnali bulik”

Teljes fordulatot vett a híres magyar dj élete. Bár Voksán Virág a zenélésről nem mondott le, és egy ideje újra vállal fellépéseket, ma már mindennél fontosabb számára a családja. A kétgyermekes édesanya tudatosan próbál minél több időt tölteni szeretteivel, miközben továbbra is aktív maradt a zenei életben.

Amióta édesanya lett Voksán Virág, tudatosan második helyre szorította másik nagy szerelmét, a dj-zést. Bár korábban szinte minden hétvégén pörögtek körülötte a bulizók, ma már csupán maximum heti két fellépést vállal. Mint mondja, a pandémia óta a nyári időszak maradt az egyetlen főszezon, ilyenkor azonban szinte teljesen betáblázza a naptárát.

Voksán Virág
Voksán Virág DJ Flowerként ma már kevesebb fellépést vállal (Fotó: Lung András)

Voksán Virág nem hagyta abba a dj-zést

„Már voltak fellépéseim, melyeknek a száma folyamatosan nő, ahogy haladunk bele a nyárba, szinte már az összes hétvégém be van táblázva. Ma már inkább rendezvényeken, városnapokon, fesztiválokon találkozhat velem a közönség, a klubos buli ma már egyre kevesebb és sajnos nem divat” – kezdte.

Voksán Virág kiemelte, hogy ugyan sok helyre hívják, a családjával igyekszik minél több minőségi időt eltölteni.

Mivel már szezonális munkáról van szó, az év többi részében »pihenek«.De ezt sem mondhatom, mert két gyerek és öt kutya mellett ez annyira nem tud megvalósulni. Nem éjszakázom egyfolytában, csak nyaranta heti pár alkalommal. Ma már a családom a legfontosabb, nem a hajnali bulik.

„Mire eljön a nyár, addigra viszont ki vagyok éhezve, hogy zenéljek, mert nagyon hiányzik az év többi részében, ami viszonylag nyugisabban telik. Hangsúlyozom, hogy nem is bírnám már két gyerek mellett a rengeteg fellépést, mint a Covid előtti időszakban” – fejtette ki.

A zenéléshez való viszonya az évek során sokat változott, de a dj-zés továbbra is az élete része és megmaradt szerelemnek. Ugyanakkor ma már a család az abszolút prioritás.

Voksán Virág
Voksán Virág gyerekei gyakran piszkálják egymást (Fotó: Lung András)

Voksán Virágnál is vannak nehéz pillanatai az anyaságnak

Voksán Virág 2015-ben ismerkedett meg párjával, az üzletember Lacival, akivel azóta is boldog párkapcsolatban élnek. Két gyermekük született: kisfiuk, Beni 2018 októberében, kislányuk, Vivien pedig 2021 márciusában jött a világra.

A kisfiam 6,5 éves, a kislányom pedig 5 éves múlt. Nagyon kicsi a korkülönbség közöttük, egymást pedig nagyon felerősítik. Nehéz velük olykor, mert sokszor piszkálják egymást, mint általában a testvérek. Beninek nyáron lesz az első ottalvós tábora, amit már nagyon vár. Kíváncsiak vagyunk, hogyan fog nélkülünk, szülők nélkül helytállni abban az egy hétben. Biztos vagyok benne, hogy nagyon ügyes és önálló lesz. Beni már érettebb, így gyakran mozizunk, ami egy anya-fia program. Vivi kisebb, így ő még nem bírna végigülni egy 1,5-2 órás filmet, de majd idővel arra is sor kerül

– avatta be a részletekbe lapunkat.

Voksán Virág teste két gyerek után is figyelemre méltó, és sokat is tesz érte, például rendszeresen edz (Fotó: Lung András)

Voksán Virág sporttal és étkezéssel tartja formában magát

Ma is irigylésre méltó formában van, amiért keményen tesz is, ugyanis rendszeresen edz és az étkezésre is odafigyel.

A mai napig kapok üzeneteket férfiaktól. Egyesek dicsérnek, míg mások kevésbé kulturált üzenetben nyilvánulnak meg. Ezt bóknak veszem, ugyanis ez azt jelenti, hogy pasiszemmel is jól nézek ki. Ezért sokat is teszek, nem vagyok olyan típusú anyuka, aki elhanyagolja magát. Szerintem nem elég az, hogy az ember rendszeresen edz, hanem ez egy sokkal komplexebb dolog.

„Elkezdtem a reformer pilatesre járni, ami nagy szerelem lett. Egy alkalommal minimum kardiózom is a héten, ami nálam a spinning. Ezek mellett rengeteg vizet iszom, a cukros italokat pedig messzire elkerülöm. Az édességeket visszavettem, hiszen a helyes étkezés a jó alak másik alappillére, főként hús alapú táplálkozást folytatok, vacsorára pedig szinte kizárólag fehérjét eszem”– magyarázta.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek