Krausz Gábor
Az énekes nem mindennapi módon ünnepli a húsvétot. Peter Srámek ilyenkor rendre megkorbácsolja a lányokat. Azt is elmondta, hogy miért.
Peter Srámek nemrégiben nyilatkozta, hogy amilyen sikeres a szakmájában, annyira nincs szerencséje a szerelemben. A szlovák származású magyar énekes a közelmúltban lett túl egy szakításon. Viszont ez nem jelenti azt, hogy nem néz rá a lányokra, sőt, ha úgy van, meg is korbácsolja őket. Arról, hogy honnan ered ez a szokás és mi is a célja vele, a lapunknak mesélte el.
Mifelénk Húsvétkor korbáccsal ütögetjük a lányokat, hogy egészségesek legyenek, hozzáteszem, hogy nagyon óvatosan. Ezután természetesen locsolkodunk is. Előbbi Magyarországon nem szokás, de én igyekszem tartani a hagyományainkat
– árulta el Peter Srámek.
Az énekes azt is elmondta, hogy semmiképp sem vízzel locsol, kiváló minőségű parfüm áll rendelkezésére. Peter Srámek egyébként idén máshogyan szeretné tölteni az ünnepet, mint az elmúlt években.
Az utolsó pár évben nem tudtam otthon tölteni a húsvétot a családommal. Fellépésekre kellett mennem, de most már szeretném úgy alakítani a dolgokat, hogy haza tudjak menni végre, mert ők a legfontosabbak az életemben
– vallotta be Peter Srámek.
A Zámbó Jimmy dalok egyik legnagyobb örököse és előadója ekkor elszólta magát, bár azt mondta, ezt az információt eddig sem titkolta.
„Nagyon családcentrikus ember vagyok, szóval bízom benne, hogy hamarosan lesz saját családom, de ugye ahhoz kéne egy asszony” – mondta vágyakozva az énekes.
A Sztárban Sztár All Stars győztese hozzátette, hogy a szerelem jön, amikor jönnie kell. Elsősorban most úgyis a karrierje foglalja le, hiszem élete legnagyobb dobására készül. A célja nem más, mint a Budapest Aréna megtöltése, a dátumot pedig legrosszabb esetben is a jövő évre tűzte ki. Úgy gondolja, hogy több mint tíz éve a pályán sikerült annyi rajongót szereznie, hogy meglépje ezt a szintet a pályafutásában. Abból kiindulva, hogy egyes helyszíneken mostanában dupláznia kell, szerintünk nem kell aggódni. És egyébként is, ki ne szeretne elmenni egy Peter Srámek koncertre, hiszen a hangulat és a nagy éneklés garantált.