RETRO RÁDIÓ

VV Seherezádé és a férje, Norbi augusztusra várják a babájukat!

Létrehozva2025. 03. 02. 20:30

Csupa jó történik a fitneszedző és a férje életében. VV Seherezádé és párja nemrég összekötötték az életüket, nyár végén pedig új szerepkörben kell helytállniuk.

A legszebb időszakot éli meg az egykori villalakó és a férje, hiszen idén nyáron szülők lesznek. VV Seherezádé és férje, Norbi a legédesebb teherről először a hot! magazinnak beszélt.

VV Seherezádé
VV Seherezádé: „Apás szülést szeretnénk” (Fotó: archív / hot magazin)

VV Seherezádé babája egy különleges napon érkezhet

Nagyon rosszul bírtam az első trimesztert. Folyamatosan farkaséhes voltam, hányingerem volt, és érzékeny lettem a szagokra. Nem gondoltuk, hogy rögtön összejön a baba, de nagyon örülünk neki. Több utazást is terveztünk az utóbbi időben, amiből szinte mindent megvalósítottunk, de Japánba már a babócával együtt szeretnénk elmenni. Augusztus elejére vagyok kiírva, de az orvos szerint a meleg miatt lehet, hogy előbb érkezik meg a baba, ami egybeesik a nagymamikám születésnapjával, aki a legfontosabb volt az életemben” – kezdte Seherezádé a hot! magazinnak.

A leendő szülők már izgatottan várják, hogy a végre kezükben tarthassák a gyermeküket, akinek majd csak a babaváró bulin tudják meg a nemét.

Vivi kitalálta, hogy több ajándékot kapok a karácsonyi időszakban. December másodikán mentem haza, és akkor kaptam tőle egy díszdobozt, benne egy levéllel, amit ő írt a baba nevében, de még ott sem esett le a tantusz. Majd a kezembe nyomta a terhességi tesztet, utána pedig mindketten sírtunk örömünkben. Minden vizsgálaton végigmentünk már, szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy minden rendben van a babócával és a kismamával is – árulta el Norbi.

Seherezádé gyönyörű kismama (Fotó: archív / hot magazin)

Egyetértettünk abban, hogy apás szülést szeretnénk

– vette át a szót Vivi

„Kiskoromban elhatároztam, hogy harmincéves koromig szeretnék karriert építeni, utazni, és utána szívesen megállapodom, csak nem találtam meg a megfelelő partnert, akivel szívesen vágtam volna bele ebbe a kalandba. Norbi személyében azonban ráleltem a tökéletes emberre, aki kedves, melegszívű, és biztosan csodálatos apa lesz!”

Az első jel

Seherezádé fejében akkor fordult meg először a várandósság gondolata, amikor éppen a TV2 Házasság első látásra című nagy sikerű műsorát nézte, és egy jelenet láttán nem tudta visszatartani a könnyeit.

Amikor Reni verbálisan bántalmazta Gerit, eltört nálam a mécses. Konkretizáljunk: majdnem fél órát sírtam fuldokolva, és ez másnap is megtörtént egy hasonló csacskaságon. Gyanúsak lettek az ilyen kontrollálhatatlan érzelemkitörések, ezért csináltam egy tesztet, ami pozitív lett, így ez volt az első jel” – árulta el.

További érdekes sztártörténeteket olvashatsz a friss hot! magazinban (Fotó: hot! magazin)

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.