Létrehozva: 2025.02.16.

Gáspár Győző daláról kiderült az igazság

A zenész egy magánbeszélgetésen mondta el, hogy 26 évvel ezelőtt majdnem kihúzták a Romantic egyik legtöbbet idézet mondatát a „Vágyom rád” című dalukból. Gáspár Győző szövege ugyanis túl erotikusnak hatott abban az időben.

Egy még sosem hallott titokról rántotta le a leplet Gáspár Győző, aki a zenekara, a Romantic múltjáról mesélt az ismerőseinek. Az énekes többek között azt is elárulta, hogy az együttesük egyik legikonikusabb mondata, amit az országban kétség nélkül mindenki idézni tud, a „szeretem a bőröd illatát”, majdnem kihúzásra került a slágerükből, mert a kiadó és a lányok, Kunovics Katinka és Völgyi Zsuzsi is úgy gondolták, hogy túlságosan is erotikától fűtött gondolat, amit az emberek nem fognak kedvelni.

Romantic Gáspár Győző
Gáspár Győző a Romantic frontembereként tudta, hogy mi kell a népnek (Fotó: Bors)

Gáspár Győző fiatalon is határozott volt

A zenekarvezető azonban nem hagyta magát lebeszélni erről a mondatról, mert már a megszületésénél ösztönösen érezte, hogy még évtizedek múlva is külön életet fog élni, annyira karakteres és egyedi. Persze, azt Győzikének is be kellett kalkulálnia, hogy 26 évvel ezelőtt még egészen más szinten volt a az általánosan elfogadott erkölcsi norma, mégis kockáztatott és most már tudjuk: jól tette. A zenész a barátainak azt mesélte, hogy egyszer csak kipattant a fejéből a gondolat, hogy "szeretem a bőröd illatát", és ebből azt érezte, hogy ennél szebben nem is lehetne megfogalmazni azt, ha valaki beleszeret a másikba. Mert ez zsigerből jövő érzés, amit sem befolyásolni, sem megmagyarázni nem lehet. 

Gáspár Győző
Gáspár Győző zsigerből érezte, hogy mi lesz a sláger (Fotó: Mediaworks archív) 

Mindenki énekli

Mai szemmel szinte elképzelhetetlen, hogy nem is olyan régen, még egy ilyen ártatlan mondat is túl erotikusnak hathatott, és szinte tilos volt nyilvánosan kimondani. Aztán eltelik két évtized, és... a Romantic slágerét ma már kicsi és nagy kívülről fújja, az első megjelenéshez képest pedig ma már egy újabb generáció nőtt fel, akik szintén erre a dalra táncolnak, és bizony hangosan ordítva éneklik az ikonikus mondatot: szeretem a bőröd illatát! 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek