Fehér Gábor: Számomra a legfontosabb a család, a kislányaim

A Fehér Gáborral készült interjút a hot! magazin készítette, amit változtatás nélkül közlünk.

A Zenta Stúdióba beszéltük meg a találkozót. Mióta működtök itt?

2018 óta alakult jelenlegi formájává a stúdió, azóta tartunk nyitva. Volt itt egy egyetemi kávézó, nagyon népszerű hely, műegyetemisták látogatták. Mi hat-hét éve alakítottunk ki egy kávézót a feleségemmel, aztán a Covid miatt mi is bezártunk. Most stúdióként működünk, olyan meghatározott vendégkörrel, akik szeretnek itt lenni.

Hogy ismerted meg a feleségedet, Orsolyát?

Tanítottam, illetve korrepetitor voltam egy iskolában, ahol a foglalkozáson megjelent Orsolya. Elhívtam kávézni… Tíz éve vagyunk együtt, hat éve házasodtunk össze. Később talált magának egy feladatot, csoportfoglalkozásokat tartott a stúdióban. Ennek a Covid vetett véget. A feleségem az ELTE-re jár, autizmus szakon harmadéves.

Nem sietted el a gyerekvállalást.

Nem terveztünk előre. Egyszer csak elkezdünk örülni, hogy lesz egy kisgyerekünk, nevetgéltünk, szerettük őt, majd lett egy másik kislányunk; néha úgy érezzük, hogy ketten is kevesek vagyunk hozzájuk. A vezetéknevemhez nehéz volt megfelelő keresztnevet találni, így végül felvettük egymás vezetéknevét, így az egész család Fehér-Cserményi, a két kislányunk, a hatéves Elina és a kétéves Mia is. Mindketten szeretik a zenét, az éneket, és persze a vég nélküli játékokat is.

Fehér Gábor: „Tartottam egy kis szünetet”

Jártál egy évet az ELTE-re, abbahagytad. De így is tanítasz. Mit tekintesz fő foglalkozásodnak?

Muzsikus vagyok, az maradtam, hangszerelek, felvételeket készítek, megrendeléseket abszolválok. Bár volt egy idő, két-három év, amikor tartottam egy kis szünetet, nem énekeltem, egy hangjegyet nem írtam le, egy billentyűt nem érintettem meg a zongorán.

Zenészcsaládban nőttél fel. Biztattak a szüleid, hogy magad is zenét tanulj?

Zuglóban jártam ének-zene tagozatos általános iskolába, kórusban énekeltünk, heti két énekóránk volt. Tanultam zongorázni, de utáltam gyakorolni, ahogy sok gyerek. Egy 6-7 éves srác biciklizni, focizni akar, nem a zongora mellett ülni. Édesapám nem vette szigorúan, de édesanyám ragaszkodott a napi gyakorláshoz.

Szerettél a Bartók Konziba járni?

Az maga volt a szabadság! Mindenki mindenkit ismert, nem volt olyan, hogy „Te kicsi vagy, én meg nagy!” Ott maradtunk gyakorolni, de nem kényszerből; motiváltak voltunk, miközben éltük a fiatalságunkat. Nagyon jó tanáraink voltak.

Fehér Gábor: „Csak én értem rá”

1997-ben lettél a Cotton Club Singers tagja. Kerestek énekest vagy te jelentkeztél?

Szerencsés véletlenek sorozatának köszönhetem, hogy bekerültem az együttesbe. A televízió szilveszteri műsorába kerestek énekeseket és táncosokat Szulák Andrea mellé. Wolf Kati felhívott, hogy volna-e kedvem hozzá, hozzak magammal még két fiút. Csak én értem rá. Ott találkoztam László Boldizsárral. Három éve létezett az együttes, hallottam őket. Én Manhattan Transfer-rajongó voltam. Odamentem Boldizsárhoz, elmondtam, hogy nagyon szeretem, amit csinálnak, de a hangszereléseik nem jók, rossz kottából énekelnek. Csak nézett rám: „Ki ez, és mit akar?” Aztán amikor próbáltunk a fellépésre, odaadták a kottát, elkértem mindenkiét, és zongorán kísértem őket. Később Boldizsár jött oda hozzám, hogy ráérek-e, menjek el hozzájuk próbaéneklésre. Madarat lehetett volna fogatni velem! Elkezdődött az az időszak, aminek nem láttam a végét. 12 évig tartott. 2009-ben elváltunk egymástól. Adrienn később megcsinálta az új formációt, a Zsédát, Kozma Orsi is nagyon sikeres lett, Szűcs Gabi megmaradt a swing vonalon az együttesével, Boldizsár meg operaénekes.

Te miért nem ezen az úton haladtál?

Más dolgokkal foglalkoztam. Tanítottam, korrepetáltam iskolában. Megismertem a feleségemet, családot alapítottunk. Lelassult az életem. Időközben megismerkedtem egy holland fiatalemberrel, nagyon jól tudunk együtt dolgozni; van egy kórusa, én írom a műveket, amelyeket előadnak. De Svájcba, a Fülöp-szigetekre, a Távol-Keletre is írok zenéket. Saját hangszereléseket is viszek. De ami számomra a legfontosabb, az a család, a kislányaim.

Bár voltak elválások és találkozások, most eljutottatok oda, hogy a Cotton Club Singers 30. évfordulóját ünneplitek dupla koncerttel március 30-án az Erkel Színházban. Hogy emlékszel erre a 30 évre?

Időközben volt 20 éves évfordulónk, időnként fel is léptünk közösen. Elég sok anyagot ébresztettünk fel. A közös munkában hiszek. Sokan azt gondolják, hogy ma már a technika mindent megold. Hajdan két-három órákat gyakoroltunk. A közös dinamikát, a közös soundot meg kell találni, fel kell építeni. Ez iszonyatosan nehéz munka. Próba után hazamenni, megírni a következő hangszerelést. A jubileumi koncerten egy szép keresztmetszetét akarjuk adni az eltelt harminc évnek.