
Molnár Anikó ismeretlen eredetű fertőzést kapott
Az egykori Nagy Ő kezén egyik percről a másikra jelent meg egy seb, ami pár óra alatt egy feldagadt, gennyedző gócponttá változott. Molnár Anikó azonnal orvoshoz ment, ahol el is látták, de a mai napig nem tudja senki, hogy pontosan mi okozta a bajt.
Molnár Anikó komoly pechszériában van, de bízik benne, hogy hamarosan túl lesz a nehezén. Legalábbis reméli... A 2025-ös éve úgy kezdődött, hogy tönkrement a fűtésük, a mosógépük, aztán lebetegedett, kapott egy ismeretlen eredetű fertőzést és megbírságolták gyorshajtás miatt is. A híresség nincs túl jó kedvében a történtek miatt, de bízik benne, hogy most már látható időn belül jobbra fordul a sorsa.

Molnár Anikó viszontagságai
Az egykori Nagy Ő álmában sem gondolta volna, hogy mennyire nehéz lesz számára a 2025, pedig nagyon várta az újévet. A terveiből eddig nem sok minden valósult meg, ellenben olyan sok rossz dolog történt vele, hogy azt feldolgoznia is nehéz. Hogy minek köszönheti a pechszériát, azt még csak fejtegeti, de már most tudja, hogy túl lesz ezen a nehéz időszakon is, ha esik, ha fúj.
Az egész úgy kezdődött, hogy január elsején leállt a fűtésünk. Aztán a villanyórával is probléma lett. Ezután a szárítógépem is tönkrement. Ezek mellett lebetegedtem, aztán meggyógyultam, és jött a kezemmel a probléma. Ja, és még bónuszként gyorshajtásért is megbüntettek a Szentendrei úton. Sajnos mindig elfelejtem, hogy már nem 70-es tábla van, hanem 50-es. Most 68-al kaptak el.

Molnár Anikó kórházban kötött ki
Anikó szerint a legdurvább az összes probléma közül az, ami a kezével történt. Arra ugyanis egyszerűen nincs magyarázat.
Senki sem tudja, hogy mi történt vele. Csütörtökön lefeküdtem, pénteken felkeltem és ott volt egy szemölcs-szerű kinövés. Előző nap fotóztunk, nem kertészkedtem, nem főztem, szóval sem égés, sem valami allergiás reakció nem lehetett. Ahogy telt az idő, egyre dagadtabb lett, egyre jobban feszült és fájt. Bementem a körzeti orvoshoz, aki azt mondta, talán megcsípett valami, nem kell vele foglalkozni. Estére viszont gennyezni kezdett, rettenetesen fájt, egy pár óra leforgása alatt
– meséli a megdöbbentő részleteket Molnár Anikó, aki így folytatta:

Lefotóztam és elküldtem egy kórházi műtős barátomnak, nézze már meg, hogy mi lehet ez. Szerinte azonnal az ügyeletre kell mennem, ha ilyen gyorsan romlik a helyzet, ezért rohantam is be. Ott azt mondták, hogy valami agresszív fertőzés lehet... Antibiotikumot kaptam, és fel kellett vágni. Megkérdezték, hogy injekciózzák-e be, de akkor még várni kel, amíg hat, vagy kibírok egy gyors vágást? Gondoltam kibírom.... Fájdalomcsillapítót így nem kértem. Úgy ordítottam a fájdalomtól, hogy az egész kórház hallotta.
A híresség most kötözi a sebet és csak remélni tudja, hogy nem lesz újabb gond vele. Az orvosok egyébként nem tudták megmondani, hogy pontosan mi lehet, ami ilyen komoly problémát okozott...
Nehéz napjaim vannak, most olyan feladatokat dob elém az élet, amik nagyon rossz dolgok, de végülis megoldhatóak... Jó lenne, ha lenne mellettem egy társ, aki átsegítene ezeken, de hát ez van. Egyedül oldok meg mindent.






