
Karácsony előtt érkezett a diagnózis: súlyos beteg a magyar politikus
Aggódhat a Tisztelet Társaságának elnöke, december 24-én ugyanis egy fontos eseményen kéne részt vennie. Schmuck Andor a Ripost-nak mesélt az állapotáról.
Veszélybe került a Schmuck Andor által hosszú évek óta megrendezett Magányosok Karácsonya! Bár a Tisztelet Társaságának elnöke kiemelten fontosnak tartja, hogy segítsen azokon, akik egyedül töltenék a szeretet ünnepét, azzal nem kalkulált és nem is tudott volna kalkulálni, hogy egy súlyos tüdőgyulladás épp most dönti le őt a lábáról.

Schmuck Andor a Ripost-nak nyilatkozott az állapotáról.
„Nekem a Jézuska idén nem egy harmadik feleséget hozott, hanem tüdőgyulladást! Sikerült megfáznom, és ez az állapot súlyosbodott. Mit ne mondjak, egyáltalán nem vagyok jól, lázas vagyok, az ágyból is alig tudok kimászni, olyan gyenge vagyok. Bízom azonban abban, hogy december 24-re valami csoda folytán jobban leszek, és ahogy illik, ahogy kell, le tudom vezényelni a Magányosok Karácsonyát. Fontos, hogy még lehet jelentkezni, szóval mindenkit várunk kedden délelőtt, aki egyedül töltené az ünnepeket” – mondta a betegség miatt kissé elhaló hangon Schmuck Andor, aki úgy tervezi, idén is közel 100 nővel ünnepli a karácsonyt (igaz, egyik sem a felesége).

Schmuck Andor történelmet ír
A politikus idén már 11. alkalommal rendezi meg a Magányosok Karácsonyát, igaz, ez az első év, hogy betegen is helyt kéne állnia valahogy a rendezvényen, amire tehát még várják a jelentkezőket.
„Dr. Mirza Hosseini Shahrokh úr, az Avicenna Nemzetközi Iskola alapítójának közreműködésével az iskolában látjuk vendégül azokat a honfitársainkat, akik egyébként egyedül lennének a szeretet ünnepén. Sőt, olyan külföldi diákok is jöhetnek, akiknek a családja él külföldön, így ők nélkülük töltenék a karácsonyt. Két teljesen eltérő korosztály találkozik, nagyszerű barátságok születhetnek ilyenkor. Ráadásul idén már gyermekeket egyedül nevelő édesanyák is csatlakozhatnak hozzánk” – mondta bizakodva Andor, aki azt reméli, hogy ha idén nem is, de jövőre már szerelmesen tölti a karácsonyt.
Vajon ki lesz jövőre Schmuck Andor felesége?







