5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Pataky Attila megdöbbenne: ezt üzente a jósnő az Edda frontemberének

Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2024. 12. 21. 08:00

Lénárt Évi parapszichológus nem hagyta szó nélkül, hogy a zenész megszólalt az ufókkal kapcsolatban. De vajon mit mondott a jósnő Pataky Attila miatt?

Pataky Attila kötődése az ufókhoz még 2009-re nyúlik vissza. A rockzenész akkor azt mondta, hogy őt elvitték az űrlények, akik egy ezüst színű, pálcaszerű műszerrel vizsgálták a csuklóján keresztül, és metakommunikációval adták tudtára, hogy mit várnak tőle. 

ufó, Pataky Attila
Pataky Attila régóta vallja: a földönkívüliek köztünk járnak (Fotó: Shutterstock / hot magazin)

Az Edda frontembere azóta már számos kijelentést tett azzal kapcsolatban, hogy szerinte valóban léteznek a földönkívüliek, így nem véletlen, hogy a mostani amerikai ufó-jelentésekkel kapcsolatban is markáns véleményt fogalmazott meg.

„Az, hogy Donald Trump sem tudja hova tenni az ufó-észleléseket, azt jelenti, hogy még mindig megy a ködösítés. Az égen megjelenő objektumokhoz akár a hadseregnek is köze lehet. A három nagyhatalom, így az Egyesült Államok is, 1930 óta kapcsolatban áll a földönkívüliekkel. Jó lenne, ha nem néznék többé hülyének az embereket"háborgott a Ripostnak a 73 éves rocker.

Nyilatkozata felkeltette az ország sztárjósnőjének figyelmét is. Lénárt Évi már számos reality, vagy showműsor végeredményét megjósolta, de parapszichológusként kapcsolatban áll a 2022-ben elhunyt Berki Krisztiánnal is. Most úgy döntött, hogy a Riposton keresztül küld egy üzenetet Pataky Attila énekes számára.

„Szeretném megerősíteni azokat, amiket Attila mond. Valóban léteznek az ufók, köztünk élnek, és Attila nagyon jól látja a dolgokat, valóban titkolózik az emberek előtt a három nagyhatalom. Valamire készülnek! Nekem is meggyőződésem, hogy a földönkívüliekkel ezek a nagyhatalmak tartják a kapcsolatot” 

– jelentette ki határozottan Lénárt Évi parapszichológus.

Pataky Attila
Pataky Attila számára a karácsony is rendhagyó (Fotó: Nemzeti Sport/Tumbász Hédi)

Pataky Attila karácsonyi rituáléjáról vallott

A 73 éves énekes pár nappal ezelőtt a Ripost-nak mesél nem mindennapi karácsonyi szokásáról, amivel az Edda rajongói előtt tiszteleg.

„Idén az én rokonaimnál töltjük a karácsonyt, leszünk vagy húszan. Kalapból húztuk azt, akinek ajándékot veszünk, számunkra nem a tárgyi dolgok a fontosak, hanem, hogy együtt legyünk. Én szenteste elvonulok majd a szobámba, és amíg a többiek ünnepelnek, egy kicsit elcsendesedem. Ilyenkor az Edda rajongótáborára gondolok, megköszönöm nekik, hogy annyi év után is mellettünk állnak”

– mesélte a Ripost-nak Pataky Attila.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.