tóth gabi
Győzike énekesnője beszólt a showmannek. Kunovics Katinka elmondta véleményét a Gáspár család fejéről.
A TV2 műsorra tűzte Gáspárékat, amely épp olyan megosztó, mint annak előtte volt. Kunovics Katinka is elmondta a véleményét Győzikéről, valamint arról is beszélt, hogy a Romantic együttes egykori sikerei miatt hátrányos megkülönböztetés érte.
„Szerintem nagyon-nagyon ügyesek és borzasztó jól csinálják, amit csinálnak. Győzőt több, mint húsz éve ismerem, Beát is ismerem. Azt gondolom, hogy ők nagyon jól csinálják. Ügyesebbek, mint én. Ő tovább tudta pörgetni azt, amit anno együtt elértünk. Elkezdett külön dolgozni, elkezdte a műsort. Ő kivált és elkezdett egy olyan szerepet vinni, amit én nem. Én nem vagyok színész, én nem vagyok valóságshow-s, én zenész vagyok” – mondta az énekesnő, aki szerint a bohóckodás neki nem, de Gáspár Győzőnek megy.
Zongorista vagyok és én nem akartam soha bohóc lenni. Győzőnek ez nagyon jól megy, belevette a családot is, most már együtt csinálják
– fejtette ki a Romantic énekesnője, aki elismerősen nyilatkozott Gáspár Győzőről, valamint azt is elárulta, hogy hátrányos megkülönböztetés érte szakmai múltja miatt.
„Ő nagyon ügyesen viszi ezt a vonalat, én meg zenésznek tanultam, én ezt tudom, nem is akartam mással foglalkozni. Bár mondjuk hazudok, ha azt mondom, hogy nem akartam civil munkát keresni, de nem jött össze. Egy recepciós munkára jelentkeztem, voltam meghallgatáson. Ott angolul kellett beszélni, és mondták jó rendben, majd hívnak és jött a válasz, hogy ők félnek tőlem. Merthogy én celeb vagyok. Ha valami nekem ott nem tetszik, akkor én a médiához fogok fordulni. Most erre mit tudok mondani?” – árulta el Palik Lászlóéknak a művésznő.