RETRO RÁDIÓ

Delhusa Gjon a népharag célpontja lett

Zs.
Szerző
Zs.
Létrehozva2024. 12. 17. 16:00

Az énekes kétszer egymás után parkolt tilosban, de ahelyett, hogy elnézést kért volna, még neki állt feljebb. Delhusa Gjon emiatt a közösségi oldalakon olyan komoly mennyiségű beszólást kap, hogy csoda, ha mentális sérülés nélkül kibírja ezt az időszakot.

Delhusa Gjon óriási botrányt okozott azzal a múlt héten, hogy Delhusa Gjon tilosban parkolt Újbudán, majd amikor a közterületesek intézkedtek vele szemben, még neki állt feljebb, beszólt a hivatalos személyeknek, majd még egy rendőrigazolványt is lobogtatott, azt állítva, hogy rendőrségi helyszínelő... Az eset már eleve óriási felháborodást okozott a szabálykövető állampolgárok között, de amikor kiderült, hogy múlt vasárnap újra megismételte a tilosban parkolást, ezzel is jelezve, hogy magasról tesz a szabályokra, elszabadult a pokol. Az internetezők az énekes minden hivatalos közösségi oldalára ömlesztik a kemény és sokszor vicces beszólásokat. Delhusa pedig, aki ellen az első szabálysértésnél közokirat-hamisítás gyanúja miatt vizsgálatot indított a rendőrség (a rendőrigazolvány miatt), mélyen hallgat. 

Delhusa Gjon
Delhusa Gjon rendőrigazolvánnyal próbálta megúszni a helyzetet Fotó: Máté Krisztián

Delhusa Gjon megítélése 

A zenész furcsa viselkedéséről pechjére videó is készült, így az egész ország láthatta, hogy előtt rendőrnek "álcázza" magát, majd közli a közteresekkel, hogy énekelt ő már annyit, hogy megtehesse, hogy oda parkol, ahova csak akar. A felvétel persze fiutótűzként terjed a közösségi oldalakon, így nem csoda, hogy több tízezer ember azonnal billentyűzetet ragadott, hogy elmondja a véleményét az esetről. Delhusa közösségi oldalaira özönlenek a kritizáló kommentek, köztük a TikTok-oldalára is, ahol még egy ártatlan, közelgő klipfelvételről szóló bejelentést is széttrollkodtak az emberek. A kommentelők ilyen és ehhez hasonló hozzászólásokat írnak: 

Delhusa Gjon
Delhusa Gjon parkolási botránya sokakat ledöbbentett Fotó: Pusztai Sándor

* "Jajj "bűvészúr" nem ön a hibás. Anno Sting is azért alapította meg a Police együttest, mert hasonló problémája volt."

* "Rendőrigazolvánnyal olcsóbb lesz a belépő? Haverom kérdezi. Ugyanitt texas ranger igazolvány eladó, Chuck Norris aláírásával."

* "Delhusa Gjon. Hívójele:Cobra11."

* "Temus baleseti helyszínelő mancsőrjáratos igazolvánnyal…"

* "Üdvözlöm, kérhetem az eins, zwei polizei című számot?"

* "FBI jelvény nem érdekli 2000 Ft-ért?"

* "Ugyanitt farsangról megmaradt rendőrjelmez eladó..." 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.