Orbán Viktor: Brüsszel mindig is kormányváltást akart Magyarországon

POLITIK
Létrehozva: 2024.11.17.

A lányok kedvenc énekese mélypontjáról vallott: „Kávézóban és építkezéseken dolgoztam”

A népszerű énekes előtt nem volt zökkenőmentes út. Pribelszki Norbi színészként vált ismertté, az énekesi karrierje nehezen indult be, nem lett rögtön biztos megélhetési forma.

Pribelszki Norbi egész fiatalon tudta, hogy kamera előtt akar tevékenykedni. Először színészkedni kezdett, onnan evezett át énekesi vizekre, ám a sikert nem adták olyan könnyen.

pribelszki norbi
Pribelszki Norbi a mélypontokról vallott (Fotó: M2 Petőfi TV)

Pribelszki Norbi: „Jött az első pofon, a második, a harmadik"

„11-12 évesen döntöttem el, hogy színész leszek. Előtte kukásautós akartam lenni, aki felkapaszkodva hátul áll – na az nem jött össze” – viccelődött az M2 Petőfi TV műsorában Norbi. 

Aztán tudós akartam lenni. És a harmadik opció volt a színész. Elkezdtem szavalóversenyekre járni és szerepálmaim volt” – fogalmazott a fiatal tehetség.

„Szerettem mindig a zenét, tizenéves korom óta gitároztam is. De valahogy csőlátással mindig a színészet felé voltam. Aztán közben kezdtem már verseket, dalokat írni. Aztán jött az első pofon, a második, a harmadik. És ott álltam, hogy jó, akkor miből éljek meg? És akkor elmentem kávézóba, éttermekbe dolgozni, dolgoztam építkezéseken is. Ezeket akkor nem kommunikáltam kifelé, mert szégyelltem. De talán kellett, hogy akkor letörjék a szárnyaimat, és megtanulni, milyen nulláról kezdni a dolgokat. Volt, hogy a kávézóba odajött hozzám egy apuka, hogy: a lányom az mondja, hogy te színész vagy, de biztos nem, mert akkor nem itt dolgoznál…" 

Ezek akkor nagy gyomrosok voltak, az ember egója a békas*gge alá kerül

 – idézte fel a nehéz időszakot a mindössze 28 éves előadó. Nem titkolja, Pribelszki Norbi felesége mellett nyugodott le:

Régebben a csajozás, bulizás számított, ma már szívesebben vagyok otthon a szerelmemmel, filmezünk, a kutyákkal játszunk. Ma már másban vagyok" – fogalmazott, a változás pedig a zenéjére is érvényes:

Eleinte felvettem egy keménykedő rapper szerepet, pedig amúgy egy halál normális csávó vagyok”.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek