tóth gabi
Heteken át ment az adok-kapok a két lány között, és olykor még súlyosabb szavak is betaláltak Béres Anették között. Zsigmond Angi most elárulta, milyen szikrából pattant ki ez a lángoló ellentét közte és Anett között.
Az Ázsia Expressz pénteki adásban Zsigmond Angi és Bende esett ki, azonban még sokáig fognak emlékezni az emberek arra a csetepatéra, ami Béres Anett és Angi között volt. A verseny folyamán rengeteg alkalommal alakult ki verbális bokszpárbaj a két versenyző között. Bár a feleknek rengeteg alkalma volt, hogy megbeszéljék ellentéteiket, hiszen a héten a párcsere alkalmával is egymás mellé osztotta be őket Ördög Nóra, nem sikerült lecsillapodniuk.
Angi a napokban Lakatos Levente podcastjében mesélt arról, hogy kölcsönös volt az adok-kapok, de már a kamerákon kívül indult az egész.
"Igazából onnan, amikor már kint voltunk a reptéren, akkor Anett szólt nekem, hogy Instagramon bekövetett és én nem követtem vissza, és mikor viszonzom. Kicsit ilyen frusztráló volt, hogy miért így kezdjük a beszélgetést, miért így próbáljuk meg megismerni a másikat."
A másik meg az volt, hogy próbált anyáskodni felettem, hogy kislányom, gyere ide, tojáshéj a seggeden, anyukád lehetnék, te nem tapasztaltál annyit, amennyit én és hallgassál rám. Szerintem ő azt gondolta, hogy én ebben partner leszek, de mivel nekem van anyukám, aki neveljen és ő nézi a műsort, ezért tisztelettudóan megmondtam neki: "Figyelj Anett, én ezt annyira nem szeretném, hogy anyáskodj felettem, vagy kislányomnak hívj. Én ezt nem szeretném!
– mesélt Angi, aki ezek után azt érezte, hogy Anett kőkeményen viselkedett vele.
"Egyébként azt is elcsíptem, hogy volt egy ilyen beszólása felém, hogy ő előre tudja, mit szeretne! Szerintem ez az egész valamilyen szinten a nézettség miatt történt. Mert őt lehet ismerni, lehet tudni róla, hogy úgy volt kiírva a neve is, hogy botrányhős" – folytatta az Ázsia Expressz versenyzője.
Több mint fél éve már, hogy véget ért az Ázsia Expressz 2024-es forgatása, ám még mindig érezhető a feszültség Béres Anett és Zsigmond Angéla között. A lányok is hivatalosak voltak a múlt heti kibeszélő műsorba, ahol természetesen szóba került a köztük lévő konfliktus is. Elég ha annyit írunk, hogy ott folytatták, ahol abbahagyták...
"Én nem tudtam erről a két emberről, hogy ilyen rosszindulatúak. Az, hogy az életem legnagyobb kudarca számomra, hogy nekem nem lett családom, nem gondolom, hogy ennek bármennyi köze van az Ázsia Expresszben való részvételemhez" – kezdte Béres Anett, aki aztán kifejtette azt is, hogy valójában min akadtak ki a fiatalok. Végül az adok-kapok olyan mértékig elfajult, hogy Angi kiviharzott a stúdióból a könnyeivel küszködve, de végül aztán öleléssel békét kötöttek.